22.Utolsó este..

Sziasztok! 

Meghoztam a következő részt! Ahogy mondtam már nem sok van hátra

a végéig. De mikor az utolsó részhez érünk szólni fogok!

A héten még több részre is számíthattok, mivel szeretnék pontot tenni 

az I-re, hogy több időm legyen a többi blogomra is.

Remélem tetszeni fog és örülni fogtok a részeknek!

Köszönöm a bíztatás és az olvasókat is!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------------------

  Egymás karjaiban fekszünk, már órák óta így vagyunk mégsem tudjuk megunni egymás társaságát. Nem beszélünk, igazság szerint semmit sem csinálunk, csak fekszünk. Másoknak ez a csend biztosan kínos lenne, lehet, hogy nekem is annak kéne érezzem, de mégsem teszem, mert tudom, hogy most erre van szükségem. Az ölelésére, a biztonságot nyújtó karjaira. Apró puszijaira, amivel mosolyt csal az arcomra. A nagy csendet, hírtelen egy hangos pittyegés töri meg, ami az ő telefonjából szakadt fel. Morogva nyúl utána, majd mikor meglátja ki üzent neki hatalmas vigyor keletkezik az ajkain. 

  - Megígérted. - suttogom kétségbeesetten. - Megígérted. - ismételtem meg szomorúan. 

  - Sajnálom bébi, de én nem az vagyok, akinek mondom magam. - vonja meg a vállát, mire az én szemeimbe könnyek gyűlnek. - Sosem voltam képes erre és még miattad sem próbálom meg. - néz rám nyersen.

  - Akkor minden ígéreted, kedves szavad csak hazugság volt? - fakadok ki. - Azt mondtad te nem lennél rá képes! - emelem meg egy kicsit a hangom. - Azt mondtad, te nem vagy olyan, mint ő! Azt mondtad, hogy...

  - Igen. - forgatja a szemét. - Pontosan tudom, hogy mit mondtam, de hazudtam. - közli lazán. - Nekem a lányok a mindeneim és miattad nem adom fel ezt! - néz rám gúnyosan.

  - Itt ne merj hagyni! - szólok utána, mikor az ajtóhoz közelít. - Nem teheted ezt velem, hiszen megígérted!

  - Hazudtam, bébi! - kacsint rám, majd kilép az ajtón.

  - Nem! - kiáltom el magam.

  Érzem, hogy valaki a vállaimat rázza. A szemeim hírtelen pattannak ki, azt sem tudom, hogy mi történt, hogy hol vagyok, csak azt annyit vagyok képes észrevenni, hogy nem látok tisztán. A szemem könnyekkel teltek meg, mikor eszembe jut, hogy mi történt, ám egy alak kerekedik felém, akit először nem ismerek fel, majd néhány pislogás után, tisztulni kezd a kép. Göndör fürtök. Aggódó smaragdzöld szempár. Itt van?

  - Csak egy álom volt. - simítja meg az arcom. - Csak álmodtad, kicsim. - hajol közelebb, majd egy lágy puszit hagy az arcomon. A kezeim egy pillanat alatt körbeölelik a nyakát, majd közelebb húzom magamhoz.

  Csak álmodtam! - nyugtatom magam. Itt van, végig itt volt. Sosem adta jelét az ellenkezőjének, én mégis kételkedek benne a mai napig is. Az álmaim szinte mindennaposak és mindig ugyanazt álmodom, csak egy kicsikét átírva, de a vége ugyanaz, kilép az ajtón és engem egyedül hagy. Elegem van ezekből az álmokból. Eddig nem is tett ilyet és már több, mint egy hónapja volt az incidens a fürdőszobában, mikor megnyíltam neki, de én még mindig kételkedek benne, még mindig nem tudok teljesen megbízni benne, hiába próbálom.

  - Shh... - suttogja a nyakamba. Felül, majd engem is magával ránt. A nyakába csimpánzkodom és próbálom megnyugtatni magam a mámorító illatával, de a napok elteltével és az álmok egyre gyakoribb jelentkezésével egyre nehezebben megy. - Itt vagyok! - suttogja, miközben a gerincemet simogatja nyugtatóan. - Nem hagylak el.

  - Sajnálom. - motyogom.  - Én... - de nem engedi, hogy befejezzem, kicsit eltol magától, majd a kezei közé vesz az arcom, miközben az ujjaival könnyeim töröli le.

  - Semmi baj. - suttogja, miközben a homlokát az enyémnek dönti és mélyen az enyémbe fúrja tekintetét. - Szeretlek!

  - Én is szeretlek! - jelenik meg egy halvány mosoly az arcomon. 

  Ezzel a kilenc betűből és három szótagból álló gyönyörű szóval, mindig képes megnyugtatni. Pontosan tudja, hogy mikor mire van szükségem ahhoz, hogy megnyugodjak. Szeretlek! Ez az egyetlen szó, amivel ilyenkor mosolyt csal az arcomra. Mások azt hiszik, hogy ezt a szót mindig akkor mondják ki mikor komolyan gondolják, de én tudom, hogy ez nem így van. Sok fiú használja, néha lány is, mikor nem is gondolja komolyan. Viszont, mikor ő mondja ezt nekem mélyen a szemeimbe nézve, látom bennük az igazságot, tudom, hogy komolyan gondolja, ahányszor csak kimondja. Az iriszei csillognak és szinte úgy érzem, hogy rám mosolyognak

  - Jobban érzed magad? - kérdi egy fél óra elteltével, miközben még mindig szorosan ölel a mellkasához.

  - Igen. - suttogom. A fejem kicsit feljebb emelem, majd egy puszit nyomok a szájára, mire ő mosolyogni kezd.

  - Mit szeretnél csinálni az utolsó szabad napunkon? - kérdezi.

  - Lepj meg. - vigyorgok rá.

  Egy hét pihenési időt kaptunk, aminek ma van az utolsó napja, holnap kora reggel indulunk kell, New Yorkba, egy újabb koncertre. Emlékszem, hogy az elején mennyire utáltam ezt az egészet, hogy mennyire szerettem volna a pokolba kívánni mindent, most mégis örülök, hogy velük lehetek. Mindenkivel barátságot kötöttem. Kibújtam a burkomból és próbáltam normálisan viselkedni, ami nagy részben csak a mellettem lévő fiúnak köszönhető. 

  

***

  Egész délelőtt azt próbáltam kiszedni Harryből, hogy hová akar elvinni, de a makacssága miatt nem sikerült. Amikor megkérdeztem, hogy mit vegyek fel, ő azt vágta rá, hogy neki így is gyönyörű vagyok, hát igen azt mindjárt gondoltam, hogy neki fehérneműben is az vagyok, de utána hozzátette, hogy vegyek fel valami laza szerkót, mert engem csak ő láthat így.

  Mivel LA-be utaztunk pihenni, pontosabban Harry itteni lakásába. Egy rövidnadrág és majó mellett döntöttem, a hajam pedig szabadon engedtem a vállamra omlani. Laza sminket tettem fel, majd a lábaim bakancsomba bújtattam, amit Harry annyira imádott rajtam.

  - Kész vagy? - dőlt az ajtófélfának Harry, miközben mosolyogva nézett végig rajtam.

  - Azt hiszem igen. - fordultam felé, hogy ne csak a tükörből lássam. - Jó leszek? - tártam szét a kezeim.

  - Csodálatos. - lökte el magát, majd megállt előttem és szorosan magához ölelt. - Menjünk. - puszilt a fülem mögé.

  Már percek óta sétálunk egymás kezét fogva. Semmit sem mond, engem pedig majd megöl a kíváncsiság, hogy mégis hová vihet, de tudom, hogy hiába kérdeznék rá semmi esélyem sincs, hogy megtudjam. 

  Végül a parton kötöttünk ki, ahol elhülyéskedtük az időt. A vízben voltunk, ahol egymást kezdtük fröcskölni, de ezt is hamar meguntuk, így kiültünk a homokba.

  - Harry? - kérdeztem, mire ő felém fordította a fejét. - Mit tervezel mára még? - néztem fel rá, mikor a nap már lemenőben volt.

  - Gyere is meglátod. - állt fel, majd nyújtotta nekem a kezét, amit én mosolyogva elfogadtam. - Imádni fogod. - mosolyog rám.

  - Ha te csináltad biztosan. - bújok hozzá. 

  Pár percig csendben sétálunk, amíg meg nem pillantok valamit a távolban, mintha egy tábortűz lenne. Összeráncolt homlokkal nézek a tűz irányába, majd a tekintetem Harryre vezetem, aki csak vigyorog rám. Közelebb húz magához, majd a fülébe suttogja.

  - Nem hiányoltad már őket? - suttogja, mire én kérdőn nézek rá, majd vissza a tűz felé, ahol már egy kisebb csoport áll.

  - Srácok! - kiáltom el magam, majd kibontakozom Harry karjai közül, aki mindezt kuncogva figyeli és feléjük veszem az irányt. - Ti meg mit kerestek itt?

  - Hát ez meg milyen kérdés? - nevet fel Louis. - Ennyire nem hiányoztunk neked? - biggyeszti le az ajkát.

  - Dehogyisnem! - vetem magam a kitárt karjai közé.

  - Mi már nem is kapunk? - háborodik fel egy ismerős hang, mire odakapom a tekintetem és a vigyorgó bartánőm pillantom meg.

  - Demi! - ölelem meg. - Úgy hiányoztál. - suttogom a fülébe.

  - Te is nekem. - neveti el magát.

  Miután mindenkit köszöntöttem és kiszedtem belőlük, hogy kerültek ide a tábortűz mellé ültünk. Harry hátulról átölelt, ahogy a többi fiú is a szerelmüket, kivéve Demi és Niall, mivel ők egyedül voltak. Kiderült, hogy ezt az egészet Harry szervezte, hogy eltöltsünk együtt egy közös napot, a hosszú munka előtt.

  - Örülök, hogy még mindig ilyen jól megvagytok. - vigyorog ránk Soph. - Jó titeket boldognak látni.

  - Igen tubicáim, csak így tovább! - nevet fel Louis.

  - Ne aggódjatok eszem ágába sincs elengedni őt. - nyom egy puszit a nyakamra Harry, mibe én beleremegek. - Nem tudom elhinni, hogy még mindig képes vagy beleremegni a puszijaimba. - kuncog fel halkan Harry.

  - Ez csak azért van, mert megbabonáztál. - suttogom felé nézve, majd egy puszit nyomta az arcára vagyis csak szerettem volna, mivel ő elfordította a fejét, így a szájára kapta.

  - Így sokkal jobb. - morogja.

  - El sem hiszem, hogy holnap már ilyenkor kimerülten fogunk az ágyba dőlni. - sóhajtja Zayn.

  - De sokkal több kajánk lesz! - csillan fel Niall szeme, mire mindenki nevetni kezd.

  - Te csak a kajára tudsz gondolni. - nevet fel Liam. - De hát tőled mit is várjunk.

  - Hé - kiált fel Niall - én keményen megdolgozom a jutalmamért. 

  - Hát persze! - mondjuk egyszerre nevetve. Először próbál komoly képet vágni, de nem sokáig bírja és belőle is kitör a nevetés. 

  - Meddig maradtok New Yorkba? - kérdi Demi.

  - Ha jól tudom, akkor két hetet, miért? - kérdi Liam.

  - Nekem is lesz ott koncertem egy hét múlva, szóval még találkozhatnánk. - mosolyog.

  - Az csodás lenne. - pillantok rá, mire mindenki bólogatni kezd.

  - Énekeljünk! - dobja fel az ötletet Louis.

  Mivel mindenki benne volt énekelni kezdtünk. Eleinte bulizós, majd egyre lassúbb és lassúbb számokat, míg végül a szerelmesekhez értünk, amit mindenki boldogan énekelt a párjának.

  - Szeretlek. - morogta a fülembe Harry.

  - Tudom. - kuncogtam fel, mire ő duzzogva nézett rám. Biztosan azt várta, hogy én azt mondom, én is szeretlek. - Jaj - érintem össze az orrainkat - tudod, hogy én is. - mosolygok rá.