2014. augusztus 14., csütörtök

Epilógus

Sziasztok!
Hát ez a pillanat is eljött. Igazság szerint kicsit szomorú vagyok, mert
meg kell válnom ettől a történettől, de boldog is vagyok, mivel
több időm lesz a többi blogomra. Remélem megértitek a döntésem és
nem ítéltek el miatta. Mint említettem már egyszer lehet, hogy lesz második
évad is, bár azt megmondani, hogy mikor nem tudom. 
Imádtam ezt a blogot írni, annak ellenére is, hogy az elején hatalmas szünet
volt, amit most is nagyon sajnálok. 
Nagyon köszönöm azoknak, akik nyom követték Selena és Harry történetét!
Az olvasókat és a kommenteket a rész alá. Nagyon boldoggá tettek velük!
Kíváncsian várom hosszabb véleményeiteket ehhez a részhez, amibe szeretném,
ha belefoglalnátok az egész történetet nem csak ezt az egy részt.
Köszönöm, hogy velem tartottatok, ígérem még hallotok rólam!
U.I.: Egy kérdésem még azért akad. Ha egyszer valamikor a jövőben 
nyitnék egy Louisos blogot lennének olvasók? Erre is válaszoljatok
a kommentben!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

----------------------------------------------------------------------------


6 hónappal később

  A turnénak sikeresen vége lett és ezzel az én szerződésem is lejárt. Már nem kell egy párt alkossunk Harry-vel. Aminek örülnöm is kéne, hiszen nem is akartam belemenni, de hát a szerelem sok mindenre képes. Eleinte döcögősen teltek a napok, aztán minden nap elteltével egyre könnyebb lett a közelében lennem. Az álkapcsolatunknak tényleg vége lett, bár szerintem ez már régen nem volt az, de mi úgy döntöttünk, hogy ennek ellenére is egy pár alkotunk. Hogy miért? Igen egyszerű rá a válasz. Nem tudunk egymás nélkül meglenni. Nehezen viseljük el egymás hiányát. Ha nem vagyunk együtt akkor egy űrt érzek magamnak, ami csak akkor szűnik meg, ha vele beszélek vagy a karjaiba von. Persze nem azt mondom, hogy sosem veszekedtünk, mert az hazugság lenne. Természetes dolog egy kapcsolatban a veszekedés, bár az amit én csináltam már nem annyira. Veszekedtünk és ez nem egy butaság miatt volt, hanem egy cikk miatt, amit eltitkolt előlem, én pedig ezért hazautaztam. Ki akartam szellőztetni a fejem és anya is hiányzott már. Ám, ahogy egyik nap telt a másik után rájöttem, hogy nekem ő kell, hogy nélküle nem élek. Már éppen hívni akartam, hogy sajnálom, hogy leléptem, de nem volt rá szükség, mert megjelent nálunk, én pedig azonnal rohantam hozzá és a karjai közé vetettem magam, azt ismételgetve, hogy sajnálom. Ami tényleg úgy is volt. Nem lett volna szabad kiborulnom egy ilyen hülyeség miatt, bíznom kéne benne, ami eleinte nehezen ment, de mára minden kétség nélkül sikerül. Szeretem és ezt ő is tudja és az érzés kölcsönös. Lehet, hogy nem mondjuk ki minden másodpercben ezt a szót egymásnak, de nem is kell, mert tettekkel közöljük egymással. 
  Nem tudom, hogy mit hoz majd a jövő. Fogalmam sincs, hogy mi lesz mikor én vagy ők mennek turnézni és nem lehetünk együtt?! Elválnak majd az útjaink vagy kibírjuk?! Képesek leszünk túlélni egymás hiányát?! Annyi kérdés, amire még nem tudom a választ, de igazából most nem is nagyon izgat, mivel négy hónap szabadságunk van, ahol max csak fotózásra vagy interjúkra esetleg stúdióba kell mennünk. Nekem szabad turném egy ideig biztosan nem lesz, viszont ha nekik igen akkor majd meglátogatom őket. Természetesen nagyon hiányozni fognak, de ki fogom bírni, ki kell majd bírnom. 
  - Figyelsz te egyáltalán rám? - kerekedik fölém Harry, mire én kicsit megijedek. - Mire gondoltál ennyire? - vigyorog rám.
  - Semmire. - puszilom meg. - Nem fontos. 
  - Nekem minden fontos, ami veled kapcsolatos. - érinti össze az orrainkat.
  - Nekem pedig te vagy a fontos. - bukik ki belőlem, miközben összekulcsolom a kezeim a nyaka körül és magamhoz húzom egy csókra.
  Most semmi sem számit, sem a múlt, sem a jövő, csak a jelen. Ez a pillanat, amit most élünk át együtt. Csak ez a fontos. Tudom, hogy mit érez irántam, hogy ő is, hogy én mit érzek iránta, ami nekem pont elég. 
  - Szeretlek. - suttogja.
  - Tudom, hogy szeretsz. - húzom mosolyra az ajkaim.
  - Erre azt szokták mondani, hogy én is szeretlek drágám, nem pedig azt, hogy tudom. - próbál komoly lenni, én észreveszem az elrejtett mosolyt az ajkán.
  - Pontosan tudod, hogy mennyire szeretlek drágám. - kuncogok fel.
  - Ez már sokkal jobban tetszik. - csókol meg.
  Együtt! Ketten! Szerelmesen! Amíg a sors is így szeretné!

2014. augusztus 13., szerda

23.A szórakozásból sosem elég

Sziasztok!
Meghoztam az utolsó részt, az epilógus előtt!
Tudom, hogy sokan szomorúak lesztek, mert befejezem ezt a blogot,
de így döntöttem. Viszont már említettem, hogy talán egyszer
majd lesz egy második évad, de erről majd mindenképpen megkérdezlek
benneteket egy bejegyzésben, hogy szeretnétek-e. 
Addig kialakul az egész a fejemben és ha úgy érzem, hogy menne az
írása is akkor nekikezdek. Köszönöm a bíztatás és az olvasókat is!
Jó olvasást!
U.I. Holnap mindebizonnyal hozom az epilógust!
Ölellek Titeket!

-----------------------------------------------------------------------


  - Élveztétek a koncertet? - kiáltom a mikrofonomba, mire mindenki sikítani kezd a hatalmas csarnokban. Tudom, hogy nem mind az én rajongom, de nagyon örülök, hogy mindenki boldog, hogy itt vagyok. - Szeretnétek még hallani egy utolsó számot, mielőtt átengedem a színpadot a fiúknak? - újabb sikítozás, amit igennek vettem. Az elmúlt időben egy számon dolgoztam, amit nem mondhatok boldog számnak, de nem is olyan szomorú. Nem szeretném, ha az Hazz magára venné, mert ezek a sorok akkor jöttek mikor még kételkedtem benne, de a mai napra már egyáltalán nincs semmi kétségem, hogy ő tényleg szeret-e engem. - Ezt a számot még nem énekeltem eddig, de úgy gondoltam, hogy itt az ideje megmutatnom nektek, a cím Sad Serenade. Remélem tetszeni fog!
  Boldogan énekeltem minden sorát. Imádtam ezt a dalt írni és énekelni is. Boldog vagyok, hogy most végre erőt vettem magamon és megosztottam a rajongóimmal is. A szöveg egy szakításról szól és fájdalomról, de mégsem lassú, vannak benne pörgősebb részek. 
  Fáradtan rohantam le a színpadról, majd adtam át a helyem a fiúknak. Ez volt az első koncertünk a szabadság után. Az első után az öltözőbe vezetett, ahol átcseréltem a színpadi ruhám valami kényelmesebbre, majd leültem a kanapéra egy kicsit pihenni, amit egy kopogás zavart meg. 
  - Bejöhetek? - dugja be a fejét Simon.
  - Persze. - mosolygok rá. Becsukja maga után az ajtót, majd leül mellém. Biztos vagyok benne, hogy valamiről beszélni akar velem, de előtte szeretnék tőle kérdezni. - Hogy van Jen mamája? - fordulok felé.
  - Nincs jobban, még mindig kórházban van. - sóhajtja. - Jen pedig már teljesen kikelt magából, azt érzi, hogy el fogja veszíteni. Hiába mondogatom neki, hogy a remény hal meg utoljára nem hiszi el.
  - Jobban lesz, erős nő, biztos vagyok benne, hogy sikerül felépülnie. - húzom halvány mosolyra a számat. 
  - Igen, biztosan így lesz. - bólint rá. - Örülök, hogy ilyen jól kijössz a fiúkkal. - mosolyog rám. - Emlékszem, hogy az elején ez nem igazán volt elmondható, sőt szinte minden nap arra ébredtem, hogy veszekedtek valami semmiségen. Tudom, hogy nem volt neked könnyű ez az álkapcsolat, de látom mára már beletörődtél és ahogy elnézem már nem is olyan ál vagy tévedek? - kérdezi.
  - Nem. - rázom meg a fejem. - Igazság szerint már hetek óta nem ál. Ha jól belegondolok akkor már az elején sem volt annyira az, csak mivel makacs vagyok nem akartam bevallani magamnak sem, hogy talán tényleg kedvelem Harryt, annak ellenére is, amit hallottam róla. Adtam neki egy utolsó esélyt a bizonyításra és nem bántam meg. Aranyos és törődő, nekem pedig pontosan egy ilyen srácra van szükségem.
  - Örülök, hogy így érzed. Gondolom mikor vége a turnénak és nektek lejár a kapcsolatotok, nem fogtok külön válni. - mosolyogva rázom meg a fejem.
  - Nagyon remélem, hogy nem.
  - Mindkettőtök bajod ügye rendbe jött. Gondolom sosem gondoltad volna, hogy ez lesz a vége, hogy beleszeretsz abba a fiúba, aki ki nem állhattál.
  - Hát nem igazán. - nevetem el magam. - De örülök, hogy így történt.

***

  Vigyorogva nézem a színpadon ugráló fiúkat. Igaza van Simonnak, ha akkor nem megyek bele, ha Jen kényszerít rá akkor valószínűleg sosem találkoztam volna vele és sosem szerettem volna bele. Örülök, hogy így lett, hogy nem hagytak békén, hogy belekényszerítettek. Már az utolsó számukat énekelték, aztán pedig következett a búcsúzás, aminek a végén sorba jöttek le a színpadról a fiúk.
  - Ugye tudod, hogy a számod nem fog beteljesülni, ha rajtam múlik. - suttogja a fülembe Harry.
  - Izzadt vagy. - lököm el magamtól nevetve. - Zuhanyozz le, utána majd beszélünk. - vigyorgok rá.
  - Nem szeretnél talán csatlakozni hozzám? - kérdi, mire én csak megrázom a fejem.
  - Most kihagyom, talán majd legközelebb. - nyújtom rá a nyelvem.
  Fél óra múlva már tisztán és isteni illattal áll előttem. Szorosan ölel magához, majd apró csókokkal hinti be a nyakam, minden egyes pontját. Kuncogni kezd, mikor észreveszi, hogy nehezebben veszem a levegőt és a szívem is kétszer olyan gyorsan ver, csak azért, mert ő a közelembe van.
  - Nem tudom mit csinálnék nélküled. - suttogja.
  - Én igen. - motyogom. - De nem akarok arra gondolni, mivel eszem ágába sincs téged elengedni. - ölelem szorosabban magamhoz. - Bebizonyítottad, hogy komolyan gondolod, amit nagyon köszönök. Mellettem voltál minden reggel és ha rosszat álmodtam megvigasztaltál, pedig biztos vagyok benne, hogy eleged volt már abból, hogy folyamatosan ezt kell tenned.
  - Érted bármire képes vagyok. - morogja a nyakamba. - Nem számít, hogy mit csinálsz, hogy hányszor kell megvigasztaljalak, csak a számít, hogy mellettem légy és szerethesselek.
  - Mikor lettél te ilyen romantikus? - tolom el magamtól és nézek csillogó szemeibe.
  - Mindig az voltam. - suttogja az ajkamra. - Te váltottad ki belőlem, hogy ennyire megváltozzak, miattad lettem az, aki most vagyok. 
  - Ahogy én is. - mosolygok rá. - Ha te nem jössz valószínűleg még mindig abban a burokban ülnék és várnám, hogy egyedül... - de nem tudtam befejezni, mivel ajkait az enyémre tapasztotta.
  - Nem fogsz egyedül megöregedni, mivel én azt sosem engedném neked. - motyogja a csókunkba.
  A kezem a hajába vezetem, majd gyengéden meghúzom. Tudom, hogy az ő leggyengébb pontja a haja. Mindig képes vagyok morgást kiváltani belőle, ha meghúzom, vagy csak szimplán beletúrok, amit elég sokszor csinálok mostanság.
  - Srácok - nyit be valaki a szobába - upsz, bocsi nem akartam semmit sem megzavarni. - nevet fel.
  - Nem zavartál meg semmi. - szólal meg Harry. - Mit akartál mondani Lou?
  - Csak annyit, hogy a srácokkal úgy gondoltunk, hogy beülünk valahová enni, nem jössztök? - Harry felém fordul, mire én bólintok egyet.
  - De megyünk, csak adj még öt percet. - morogja.
  - Oké. - nevet fel ismét. - A kocsinál várunk titeket. - kacsint, majd kimegy.
  - Ez most mire volt jó, most azt hiszi, hogy egy gyors menetre készülünk. - nézek rá durcásan.
  - Mert talán arra készülünk? - kérdi vigyorogva. 
  - Biztosan nem. - tolom el magamtól. - Éhes vagyok és amíg ez így van, addig semmire sem vagyok hajlandó.
  - Ezt még számon kérem rajtad. - lehel egy apró csókot az ajkamra. - De akkor menjünk, éhen ne haj nekem, még terveim vannak veled a mai nap folyamán. - nyitja ki nekem az ajtót.
  Miután mindenki helyet foglalt a kocsiban, amit Louis vezetett, elindultunk. Egy sarokban lévő boxban foglaltunk helyet, majd adtuk le a rendeléseinket. Míg vártunk, sokat nevettünk és beszélgettünk. Úgy érzem, hogy ők a családom helyett is azok. Nem mintha anya nem állna mindenben mellettem, de ő nem lehet velem mindig, ám ezzel az öt idiótával már hetek óta össze vagyok zárva.
  - Nem hiszem el, hogy hamarabb kész voltál, mint én. - akadt ki Niall.
  - Valaki nagyon ki van éhezve. - suttogja a fülembe Harry.
  - Hát törődj bele, hogy képes megverni téged egy lány. - kacsintok rá.
  Mivel Harry képtelen volt otthon tartani a kezét, így hamar elköszöntünk a többiektől, majd visszaindultunk a szállodába, ahol az én pasim végre megkaphatja, amit annyira akar. Vagy mégsem? Lehet játszanom kéne vele egy kicsit, ugyanis eddig mindig megkapta, amit akart egyből...
  - Mire gondoltál mit csinálunk a nap hátralevő részében? - kérdeztem mikor bementünk a szobánkba. Nagyra nyílt szemekkel nézett rám, amin én nevetni kezdtem. - Talán te már kitaláltál valamit. - sétálok el mellette.
  - Na ne szórakozz velem. - kapja el a karom, majd húz magához és azonnal lecsap az számra. Belemosolygok a csókba, majd játékosan eltolom magamtól.
  - Talán el kéne mennem zuhanyozni. - gondolkodom el, majd Harryre pillantok. Hát ezért az arcét megérte szórakozni vele. - Csak vicceltem. - szólaltam meg mikor láttam, hogy mindjárt durcáskodni kezd, ha nem kapja meg amit akar. - Csókolj már meg. - nevetem el magam, ő pedig vigyorogva közelit felém, majd az ágyra lökve fölém magasodik.
  - Ezt még visszakapod, te nőszemély. - vigyorog rám, majd a nyakamnak esik.

2014. augusztus 11., hétfő

22.Utolsó este..

Sziasztok! 
Meghoztam a következő részt! Ahogy mondtam már nem sok van hátra
a végéig. De mikor az utolsó részhez érünk szólni fogok!
A héten még több részre is számíthattok, mivel szeretnék pontot tenni 
az I-re, hogy több időm legyen a többi blogomra is.
Remélem tetszeni fog és örülni fogtok a részeknek!
Köszönöm a bíztatás és az olvasókat is!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------------------


  Egymás karjaiban fekszünk, már órák óta így vagyunk mégsem tudjuk megunni egymás társaságát. Nem beszélünk, igazság szerint semmit sem csinálunk, csak fekszünk. Másoknak ez a csend biztosan kínos lenne, lehet, hogy nekem is annak kéne érezzem, de mégsem teszem, mert tudom, hogy most erre van szükségem. Az ölelésére, a biztonságot nyújtó karjaira. Apró puszijaira, amivel mosolyt csal az arcomra. A nagy csendet, hírtelen egy hangos pittyegés töri meg, ami az ő telefonjából szakadt fel. Morogva nyúl utána, majd mikor meglátja ki üzent neki hatalmas vigyor keletkezik az ajkain. 
  - Megígérted. - suttogom kétségbeesetten. - Megígérted. - ismételtem meg szomorúan. 
  - Sajnálom bébi, de én nem az vagyok, akinek mondom magam. - vonja meg a vállát, mire az én szemeimbe könnyek gyűlnek. - Sosem voltam képes erre és még miattad sem próbálom meg. - néz rám nyersen.
  - Akkor minden ígéreted, kedves szavad csak hazugság volt? - fakadok ki. - Azt mondtad te nem lennél rá képes! - emelem meg egy kicsit a hangom. - Azt mondtad, te nem vagy olyan, mint ő! Azt mondtad, hogy...
  - Igen. - forgatja a szemét. - Pontosan tudom, hogy mit mondtam, de hazudtam. - közli lazán. - Nekem a lányok a mindeneim és miattad nem adom fel ezt! - néz rám gúnyosan.
  - Itt ne merj hagyni! - szólok utána, mikor az ajtóhoz közelít. - Nem teheted ezt velem, hiszen megígérted!
  - Hazudtam, bébi! - kacsint rám, majd kilép az ajtón.
  - Nem! - kiáltom el magam.

  Érzem, hogy valaki a vállaimat rázza. A szemeim hírtelen pattannak ki, azt sem tudom, hogy mi történt, hogy hol vagyok, csak azt annyit vagyok képes észrevenni, hogy nem látok tisztán. A szemem könnyekkel teltek meg, mikor eszembe jut, hogy mi történt, ám egy alak kerekedik felém, akit először nem ismerek fel, majd néhány pislogás után, tisztulni kezd a kép. Göndör fürtök. Aggódó smaragdzöld szempár. Itt van?
  - Csak egy álom volt. - simítja meg az arcom. - Csak álmodtad, kicsim. - hajol közelebb, majd egy lágy puszit hagy az arcomon. A kezeim egy pillanat alatt körbeölelik a nyakát, majd közelebb húzom magamhoz.
  Csak álmodtam! - nyugtatom magam. Itt van, végig itt volt. Sosem adta jelét az ellenkezőjének, én mégis kételkedek benne a mai napig is. Az álmaim szinte mindennaposak és mindig ugyanazt álmodom, csak egy kicsikét átírva, de a vége ugyanaz, kilép az ajtón és engem egyedül hagy. Elegem van ezekből az álmokból. Eddig nem is tett ilyet és már több, mint egy hónapja volt az incidens a fürdőszobában, mikor megnyíltam neki, de én még mindig kételkedek benne, még mindig nem tudok teljesen megbízni benne, hiába próbálom.
  - Shh... - suttogja a nyakamba. Felül, majd engem is magával ránt. A nyakába csimpánzkodom és próbálom megnyugtatni magam a mámorító illatával, de a napok elteltével és az álmok egyre gyakoribb jelentkezésével egyre nehezebben megy. - Itt vagyok! - suttogja, miközben a gerincemet simogatja nyugtatóan. - Nem hagylak el.
  - Sajnálom. - motyogom.  - Én... - de nem engedi, hogy befejezzem, kicsit eltol magától, majd a kezei közé vesz az arcom, miközben az ujjaival könnyeim töröli le.
  - Semmi baj. - suttogja, miközben a homlokát az enyémnek dönti és mélyen az enyémbe fúrja tekintetét. - Szeretlek!
  - Én is szeretlek! - jelenik meg egy halvány mosoly az arcomon. 
  Ezzel a kilenc betűből és három szótagból álló gyönyörű szóval, mindig képes megnyugtatni. Pontosan tudja, hogy mikor mire van szükségem ahhoz, hogy megnyugodjak. Szeretlek! Ez az egyetlen szó, amivel ilyenkor mosolyt csal az arcomra. Mások azt hiszik, hogy ezt a szót mindig akkor mondják ki mikor komolyan gondolják, de én tudom, hogy ez nem így van. Sok fiú használja, néha lány is, mikor nem is gondolja komolyan. Viszont, mikor ő mondja ezt nekem mélyen a szemeimbe nézve, látom bennük az igazságot, tudom, hogy komolyan gondolja, ahányszor csak kimondja. Az iriszei csillognak és szinte úgy érzem, hogy rám mosolyognak
  - Jobban érzed magad? - kérdi egy fél óra elteltével, miközben még mindig szorosan ölel a mellkasához.
  - Igen. - suttogom. A fejem kicsit feljebb emelem, majd egy puszit nyomok a szájára, mire ő mosolyogni kezd.
  - Mit szeretnél csinálni az utolsó szabad napunkon? - kérdezi.
  - Lepj meg. - vigyorgok rá.
  Egy hét pihenési időt kaptunk, aminek ma van az utolsó napja, holnap kora reggel indulunk kell, New Yorkba, egy újabb koncertre. Emlékszem, hogy az elején mennyire utáltam ezt az egészet, hogy mennyire szerettem volna a pokolba kívánni mindent, most mégis örülök, hogy velük lehetek. Mindenkivel barátságot kötöttem. Kibújtam a burkomból és próbáltam normálisan viselkedni, ami nagy részben csak a mellettem lévő fiúnak köszönhető. 
  
***

  Egész délelőtt azt próbáltam kiszedni Harryből, hogy hová akar elvinni, de a makacssága miatt nem sikerült. Amikor megkérdeztem, hogy mit vegyek fel, ő azt vágta rá, hogy neki így is gyönyörű vagyok, hát igen azt mindjárt gondoltam, hogy neki fehérneműben is az vagyok, de utána hozzátette, hogy vegyek fel valami laza szerkót, mert engem csak ő láthat így.
  Mivel LA-be utaztunk pihenni, pontosabban Harry itteni lakásába. Egy rövidnadrág és majó mellett döntöttem, a hajam pedig szabadon engedtem a vállamra omlani. Laza sminket tettem fel, majd a lábaim bakancsomba bújtattam, amit Harry annyira imádott rajtam.
  - Kész vagy? - dőlt az ajtófélfának Harry, miközben mosolyogva nézett végig rajtam.
  - Azt hiszem igen. - fordultam felé, hogy ne csak a tükörből lássam. - Jó leszek? - tártam szét a kezeim.
  - Csodálatos. - lökte el magát, majd megállt előttem és szorosan magához ölelt. - Menjünk. - puszilt a fülem mögé.
  Már percek óta sétálunk egymás kezét fogva. Semmit sem mond, engem pedig majd megöl a kíváncsiság, hogy mégis hová vihet, de tudom, hogy hiába kérdeznék rá semmi esélyem sincs, hogy megtudjam. 
  Végül a parton kötöttünk ki, ahol elhülyéskedtük az időt. A vízben voltunk, ahol egymást kezdtük fröcskölni, de ezt is hamar meguntuk, így kiültünk a homokba.
  - Harry? - kérdeztem, mire ő felém fordította a fejét. - Mit tervezel mára még? - néztem fel rá, mikor a nap már lemenőben volt.
  - Gyere is meglátod. - állt fel, majd nyújtotta nekem a kezét, amit én mosolyogva elfogadtam. - Imádni fogod. - mosolyog rám.
  - Ha te csináltad biztosan. - bújok hozzá. 
  Pár percig csendben sétálunk, amíg meg nem pillantok valamit a távolban, mintha egy tábortűz lenne. Összeráncolt homlokkal nézek a tűz irányába, majd a tekintetem Harryre vezetem, aki csak vigyorog rám. Közelebb húz magához, majd a fülébe suttogja.
  - Nem hiányoltad már őket? - suttogja, mire én kérdőn nézek rá, majd vissza a tűz felé, ahol már egy kisebb csoport áll.
  - Srácok! - kiáltom el magam, majd kibontakozom Harry karjai közül, aki mindezt kuncogva figyeli és feléjük veszem az irányt. - Ti meg mit kerestek itt?
  - Hát ez meg milyen kérdés? - nevet fel Louis. - Ennyire nem hiányoztunk neked? - biggyeszti le az ajkát.
  - Dehogyisnem! - vetem magam a kitárt karjai közé.
  - Mi már nem is kapunk? - háborodik fel egy ismerős hang, mire odakapom a tekintetem és a vigyorgó bartánőm pillantom meg.
  - Demi! - ölelem meg. - Úgy hiányoztál. - suttogom a fülébe.
  - Te is nekem. - neveti el magát.
  Miután mindenkit köszöntöttem és kiszedtem belőlük, hogy kerültek ide a tábortűz mellé ültünk. Harry hátulról átölelt, ahogy a többi fiú is a szerelmüket, kivéve Demi és Niall, mivel ők egyedül voltak. Kiderült, hogy ezt az egészet Harry szervezte, hogy eltöltsünk együtt egy közös napot, a hosszú munka előtt.
  - Örülök, hogy még mindig ilyen jól megvagytok. - vigyorog ránk Soph. - Jó titeket boldognak látni.
  - Igen tubicáim, csak így tovább! - nevet fel Louis.
  - Ne aggódjatok eszem ágába sincs elengedni őt. - nyom egy puszit a nyakamra Harry, mibe én beleremegek. - Nem tudom elhinni, hogy még mindig képes vagy beleremegni a puszijaimba. - kuncog fel halkan Harry.
  - Ez csak azért van, mert megbabonáztál. - suttogom felé nézve, majd egy puszit nyomta az arcára vagyis csak szerettem volna, mivel ő elfordította a fejét, így a szájára kapta.
  - Így sokkal jobb. - morogja.
  - El sem hiszem, hogy holnap már ilyenkor kimerülten fogunk az ágyba dőlni. - sóhajtja Zayn.
  - De sokkal több kajánk lesz! - csillan fel Niall szeme, mire mindenki nevetni kezd.
  - Te csak a kajára tudsz gondolni. - nevet fel Liam. - De hát tőled mit is várjunk.
  - Hé - kiált fel Niall - én keményen megdolgozom a jutalmamért. 
  - Hát persze! - mondjuk egyszerre nevetve. Először próbál komoly képet vágni, de nem sokáig bírja és belőle is kitör a nevetés. 
  - Meddig maradtok New Yorkba? - kérdi Demi.
  - Ha jól tudom, akkor két hetet, miért? - kérdi Liam.
  - Nekem is lesz ott koncertem egy hét múlva, szóval még találkozhatnánk. - mosolyog.
  - Az csodás lenne. - pillantok rá, mire mindenki bólogatni kezd.
  - Énekeljünk! - dobja fel az ötletet Louis.
  Mivel mindenki benne volt énekelni kezdtünk. Eleinte bulizós, majd egyre lassúbb és lassúbb számokat, míg végül a szerelmesekhez értünk, amit mindenki boldogan énekelt a párjának.
  - Szeretlek. - morogta a fülembe Harry.
  - Tudom. - kuncogtam fel, mire ő duzzogva nézett rám. Biztosan azt várta, hogy én azt mondom, én is szeretlek. - Jaj - érintem össze az orrainkat - tudod, hogy én is. - mosolygok rá.

2014. augusztus 7., csütörtök

21.Kiderült végre az igazi ok...

Sziasztok!
 Meghoztam a következő részt. A nyaralásomon eldöntöttem, hogy
hány részes is lesz ez a blog. Eleinte hosszabbra gondoltam, de 
idő közben meggondoltam magam, talán majd egyszer
lesz egy második évad is, de azt nem tudom megmondani, hogy mikor.
Már nincs sok rész hátra, de nem árulom el, hogy mennyi maradt még,
de ígérem, hogy majd megtudjátok mikor már csak egy lesz hátra, ami
nem lesz más, mint az epilógus.
Köszönöm a bíztatást, szeretném, ha ez a jövőben is megmaradna akár 
bővülne is és persze az olvasókat is!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------


  Remegek, pedig pontosan tudom, hogy nem fog bántani, ha nem mondom el neki, amit tudni szeretne. Vagyis csak bízom benne, hogy nem lenne képes rá. Tudom, hogy akaratos ebben a pár hétben eléggé kiismertem, de sosem adta annak jelét, hogy kezet emelne rám, bármennyire is feldühítettem. 
  Tudni akarja, hogy miért viselkedek így? Rendben. Elmondanám neki, ha képes lennék róla beszélni. Képes lennék elmondani az egész sztorit vagy a közepén megakadnék. Képes lennék felfedni neki a történteket, akit senki sem tud még rólam? Hogy osszam meg a legféltettebb titkom ezzel a fiúval, akiben  nem tudom, hogy megbízhatok-e annyira, hogy titokban tartsa az egészet. Senkinek sem mondtam el, még az anyukámnak sem, ezt a titkot már magammal őrzöm egy ideje. Lehet, hogy nem olyan nagy dolog, de nekem sokat jelentett és örökké bennem maradt. Kétlem, hogy bárki is el tudja velem felejtetni azt a napot. Azt a bizonyos napot, amitől kiráz a hideg. 
  Érzem, ahogy remegés fut végig a testemen, már csak a gondolatától is, hogy valakivel meg kéne osztanom. Nem akarok rá emlékezni, nem akarom, hogy bárki tudjon róla.
  - Tényleg tudni szeretnéd az okát? - kérdem alig hallhatóan. 
  - Igen. - vágja rá. - Igen, tudni szeretném, hogy miért akadtál ki ennyire, hogy miért viselkedsz úgy, mintha megvertelek volna, mikor ilyenre sosem lennék képes. - néz a szemembe.
  Megvertelek volna... Ha tudná, hogy ez mennyire üt belém, ha tudná, hogy mit vált ki belőlem ezzel az egy szóval. Behunyom a szemeim, majd lecsúszok a zuhanyzó végébe. Képtelen vagyok ezt az egészet elmesélni állva. Abban sem vagyok biztos, hogy így sikerülne, de megpróbálom. Bűntudatom lenne, ha azt hinné, hogy bántott, mikor ettől gyengédebb nem is lehetett volna. Én a sarokba kuporodok, ő pedig leül elém, kinyújtva hosszú lábait. 
  Látom rajta, hogy próbál türelmes lenni, de nehezen megy, amit meg is értek, ha én lennék a helyébe én sem tudnám kivárni egykönnyen, hogy megszólaljon végre a lány. Átölelem a térdeim, majd egy sóhajtás keretében megszólalok.
  - Ezt még senkinek sem mondtam el. - suttogom. - Neked sem akarom elmondani, főleg nem neked. Bármit megtennék, hogy ezt senki se tudja meg rólam...
  - Bennem megbízhatsz. - vág közbe. - Senkinek sem mondom el, kettőnk között marad, ígérem. Csak bátran. - bíztat, miközben a kezével megérinti az enyémet. Oda kapom a tekintetem, majd nyelek egyet és próbálok megszólalni, de nem megy és ezt ő is észreveszi. - Én itt vagyok és segítek bármi is legyen az. - suttogja lágyan. 
  - Én még... - kezdek bele, de már két szó után megakadok.  - Nem, nem megy. - rázom meg a fejem. Kezeit a derekamra teszi, majd a lábai közé húz, mire én megdermedek. A hátam a mellkasának támasztja, majd átkarol hátulról. Az arcát a hajamba rejti, miközben én végig a nyakamon érzem a leheletét. 
  - Kérlek, tudni szeretném. - motyogja egy lágy puszi keretében, amit a nyakamra szegez. Behunyom a szemem és kiejtek egy mély sóhajtást. 
  - Évekkel ezelőtt történt - sóhajtom - de még mindig tisztán emlékszem rá, mintha csak tegnap történt volna. Az a burok, amiről beszéltek ezért került körém, de neked köszönhetően egyre jobban csak elhalványul és ez megrémiszt. - nyelek egyet.
  - Folytasd. - suttogja a fülembe.
  - Mielőtt még híres lettem volna volt egy barátom. Azt hittem ő lesz az én "szőke hercegem", de két hónap után rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. Szerettem, én teljes szívemből szerettem őt és elmondásai szerint ő is szeretett engem, mégis képes volt ezt tenni velem. Egy nap, túl messzire ment. Le akart fektetni, de én még időt kértem, hiszen fiatalnak is éreztem magam és nem is voltunk együtt elég ideje. De őt ez nem érdekelte. Fogdosott, ahol csak ért, hiába könyörögtem neki, hogy ne tegye ezt nem is figyelt rám. Nagy nehezen kiszabadultam a karmai közül, majd pofon vágtam, ahogy csak bírtam, de persze arra sosem számítottam, ami utána történt... - összerezzenek a karjai között, de ő csak erősebben tart. - Visszaadta és ez mellé, még elmondott mindennek, ami senki szájából nem fájt volna annyira, mint az övéből. Aztán a suliba azt terjesztette, hogy lefeküdt velem és éltében nem volt még ilyen rossz éjszakája. Mindenki rajtam röhögött, mindenki. Senkit sem érdekelt, hogy sírok, senki sem törődött velem, csak azzal foglalkozott, amit az a barom terjesztett. - sírtam el magam.
  - Shh... - nyugodj meg, kezd el ringatni a karjaiba, de én csak a fejem rázom.
  - Megbíztam benne, szerettem és ez lett belőle. Ezek után senkiben sem tudok megbízni... voltak kapcsolataim, de mind romokba dőlt. 
  - És azt hiszed, hogy én is képes lennék erre? - kérdi halkan.
  - Fogalmam sincs, hogy mit higgyek. - hüppögök. - Egyetlen szabályt fektettem be magamnak, de azt is megszegtem. Nem lett volna szabad lefeküdnöm veled, soha és mégis megtettem, pedig fájdalmat fogsz okozni, tudom. - sírtam tovább.
  - Ha engednéd, bebizonyítanám neked, hogy ez nem így van. - suttogja. - Nem szeretek a lányoknak fájdalmat okozni, egynek sem. Tudom, hogy sok futó vagy egy éjszakás kalandjaim voltak, de veled nem lennék rá képes. - fordítja maga felé az arcom, majd letörli a könnyeim. - Nem lennék le képes. - suttogja az ajkaimra. - Nem lennék... Megengeded, hogy bebizonyítsam?
  Meg! - vágta rá egyből a szívem. De az agyam az ellenkezőjét diktálta. Megengedjem? A francba is, én is meg akarom őt csókolni. De nem bírnék ki még egy csalódást, még egyet nem. Ha szerelmes leszek akkor legalább egy olyan fiúba, aki képtelen lenne nekem ártani. Az elmondása szerint, ő az lenne, de én képes leszek hinni ebben? Képes leszek elhinni, hogy nem hagyna el az első adandó alkalommal? A pokolba is! Szükségem van rá, szükségem van a közelségére, ahhoz, hogy jól érezzem magam. A történtek ellenére is szükségem van rá.
  A könnyeim még mindig potyogtak, az ajkai pedig csak pár milliméterre voltak az enyémektől. Képtelen voltam megszólalni, de tudtára szerettem volna adni a válaszom, így eltávolítottam a maradék helyet és a szám az övére tapasztottam. 
  Közelebb húzott magához és azonnal válaszolt a csókomra. Lágyan csókolt semmit sem akart elsiettetni, azt akarta, hogy én irányítsak. 
  - Köszönöm. - motyogta a számba, mire én elmosolyodtam.
  Milyen hülyén is nézhettünk ki. Az én szememből még mindig folynak a könnyen, miközben csókolózunk egy zuhanyzóban, ahol szakad ránk a meleg víz. Még szerencse, hogy bezárta az ajtót, mert nem szeretném, hogy bárki is meglásson minket így.
  - Ki kéne szállnunk, nem gondolod? - kérdezem zihálva, miután az ajkaink elváltlak. 
  - De. - neveti el magát. Feláll, majd a kezét nyújtja és engem is felhúz. Elzárja a vizet, majd egy törölközőt csavar rám és egyet magára is.
  Mit sem törődve azzal, hogy én is itt vagyok vetkőzni kezd, de a boxernél megáll, szerencsére.
  - Te nem akarsz megszabadulni a vizes ruháktól? - kérdezi. 
  Szeretnék én, de nem előtte. Lehet, hogy már látott, de akkor nem voltam teljesen magamnál most viszont már vagyok. Felvonja az egyik szemöldökét, majd észreveszi az arckifejezésem és rájön, hogy miért nem csinálom.
  - Ne rejtegesd magad előttem. - lép közelebb. - Nincs mit rejtegetned. - suttogja. - Tökéletes vagy úgy, ahogy vagy.
  A kezeit a pólóm aljához vezeti, majd áthúzza a fejemen, miközben végig a szemembe néz és mosolyog, mikor a nadrágomhoz ér, megállítom.
  - Oké, innen már nekem is megy. - szólalok meg. Kibújok a nadrágomból, majd magamra csavarom a törölközőt, amin ő jót nevet. - Én nem nevetnék, mert a végig megint elmegy az esélyed. - nézek a szemébe. 
  - Bocs. - motyogja, majd kimegy, hogy ott folytassa nem pedig előttem, mire én csak a szemem forgatom.
  A tükör felé fordítom a fejem, majd jó alaposan szemügyre veszem magam. Rettenetesen nézek ki, de ez most nem igazán érdekel. Elmondtam neki, mindent elmondtam neki. Képes voltam rá. Azt hittem, hogy nem fogok tudni róla beszélni, de tévedtem. Éppenséggel egy olyan embernek mondtam el, akiben nem bíztam meg. Nem azt mondom, hogy most megbízom, de az a két hét, amit együtt töltöttünk úgy, hogy egy párt alkotunk csodás volt. Igaz eltitkolt előlem egy nagyon fontos dolgot, amiért most is mérges vagyok, de látom rajta az őszinteséget, ami meglep, de nagyon tetszik is egyben. Képes leszek még egy utolsó esélyt adni neki, mert én magam is így akarom. Lehet megbánom, de ha meg sem próbálom akkor csak veszíthetek. 
  A hajamra is tekerek egy törölközőt, majd kimegyek a szobába, ahol Harry már egy száraz boxert visel. Én pedig elpirulva megyek a bőröndömhöz, majd veszek ki belőle néhány dolgot, amivel visszamegyek majd gyorsan magamra kapom őket. A hajam megfésülöm, majd leöblítem az arcom és visszamegyek hozzá.
  - Jól vagy? - kérdi az ágyról felnézve. 
  - Igen, jól vagyok. - motyogom.
  - Gyere ide. - nyújtja felém a kezét, amit én egy kis habozás után elfogadok, majd pár másodperc múlva érintkezek a meleg bőrével. - Köszönöm, hogy megbíztál bennem. - nyomott egy puszit a nyakamra. - Köszönöm, hogy adtál még egy esélyt. - felnyögök a csókjaira, mire ő elégedetten felkuncog. - Imádom ezt a hangot. - suttogja. 
  - Én meg utálom, hogy ezt váltod ki belőlem. - motyogom. - Nem akartam újra szerelmes lenni, bár még nem is vagyok az, de közeledem és az rám nézve nem jó.
  - Nem foglak megbántani. - néz a szemembe. - Nem foglak átverni, mint az a barom, szóval ne hasonlíts vele össze kérlek. 
  - Rendben, megpróbálom elhinni, hogy nem ez a célod. - mosolygok rá, amit ő egy apró puszival a számra jutalmaz.

2014. július 29., kedd

20.'Tudni akarom...'

Sziasztok!
Sajnálom a késést, remélem tetszeni fog a rész.
Nem is húzom tovább az időt. 
Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------


  A szemeim hírtelen pattannak fel. Azt hittem, ha kinyitom, majd őket rájövök, hogy az éjjel semmi sem történt, hogy még mindig kemény vagyok. Hát az elképzelésem hamar csődöt mondott, ugyanis Harry szorosan magához láncolva tartott. Pont úgy feküdtünk, ahogy elaludtunk. Ismét sírhatnékom támadt, ahogy éreztem a szívverését. Ki kell szabaduljak innen! El kell tűnnöm. Meg kell szabaduljak ezektől az emlékektől. Kibújok a karja közül, mire morogni kezd. Ijedten kapom oda a fejem, de szerencsémre nem ébredt fel. Vissza kell magam fognom, nehogy elbőgjem magam, amikor észreveszem, hogy meztelen vagyok, arról meg ne is beszéljünk, hogyan sajog minden porcikám. Csendben elballagok a székig, majd leveszem róla a köntösöm és magamra kapom. A bőröndből kiveszek tiszta ruhákat, majd megindulok vele a fürdőbe. 
  Amint megbizonyosodtam róla, hogy nem tud bejönni, ha felébredne, nekidőltem az ajtónak, majd lecsúsztam a földre. Az arcom, remegő kezeim közé rejtettem és szabadjára engedtem a könnyeim. Te jó ég! El sem tudom hinni, hogy tényleg ilyen hülye voltam, hogy tényleg engedtem neki, pedig ezt fogadtam meg magamnak, hogy sosem leszek egy a trófeái közül. Hát ezt jól elbasztam! Ugyanis pont az lettem, mert egy idióta vagyok. A hajamba martam, míg a homlokom a lábaimra fektettem.  Francba! Francba! Egy hülye liba vagyok! 
  A fejemben minden megfogalmazandó mondattal csak bántom magam. Legszívesebben lekevernék magamnak egyet. Hülye voltam, hogy nem állítottam le. Tudom, hogy ezen már nem tudok változtatni, de fáj tény, hogy... 
  Remegni kezdek a víz alatt. Fáj a testem. Fáj a szívem. Fáj a lelkem. Mindenem fáj és ennek csak én vagyok az oka. Bármennyire is szeretném őt hibáztatni nem tudom, hiszen én engedtem neki. A könnyek csak úgy potyognak a szememből, képtelen vagyok abbahagyni a sírást! A kezeim a csempére teszem, majd a homlokom is hozzá érintem. Meg kell nyugodjak. Szerencse, hogy mára nincs semmilyen program, mert ki sem akarok innen mozdulni. Egy dolog biztos én nem megyek el innen semmi pénzért sem, de ha ő itt lesz akkor keresnek kell egy szobát, ahol egyedül lehet és tovább sajnáltathatom magam. Elzárom a vizet, majd szorosan magam köré csavarom a törölközőt. Mocorgást hallok az ajtó másik oldaláról, ami azt jelenti, hogy felkelt. 
  Hogy menjen ki? Nem akarok vele találkozni, nem akarom, hogy egy ujjal is hozzámérjen. El akarok innen tűnni! Nem érdekel semmi, beszélnem kell Jen-el! Nem maradok tovább! Nem bírom, meg kell értenie, hogy nekem ez nem megy. Lassan felöltözöm, majd a tükörben megnézem magam. Elszörnyedek a látványtól. piros duzzadt szemek, karikát... kell még ennél több? Van, csak az nem látszik, azt csak én érzem. Minden mozdulatommal, amikor fájdalom nyíllal a hasamba.
  Mivel csend van abban reménykedem, hogy már kiment, így lassan kinyitom az ajtót és kilépek rajta. Amint bezártam és visszafordultam, magam előtt látom őt. Megdermedek. Aggódóan néz rám, én pedig ismét széthullani készülök előtt. A szemeim könnyel telnek meg, amit próbálok nem szabadjára engedni. Nem sírhatok előtte. Előtte nem!
  - Jól vagy? - kérdezi lágyan, majd közelebb lép hozzám.
  - Kérlek. - suttogó, remegő hangon. - Kérlek, ne gyere közelebb... - remegek. A francba már, ismét remegek. Mit sem törődve a kérésemmel, átszeli a köztünk lévő távolságot, mire én lesütöm a szemem és próbálom megnyugtatni magam.
  Kevés sikerrel. A szívem gyorsan ver, levegőt is alig kapok, de ez most nem a közelségétől van. Jó talán az is közrejátszik, de nem az a lényeg...
  - Kérlek... - könyörgöm.
  Az ujját az állam alá helyezi, mire összerezzenek, majd lassan felemeli. Nem tudok a szemébe nézni és nem is akarok. 
  - Nyisd ki a szemed. - kérlel lágyan, de én csak a fejem rázom. - Nyisd ki őket. - hajol közelebb. A kezét a derekamra teszi, amit én abban a pillanatban megpróbálok onnan elvenni.
  - Engedj el... - csuklik el a hangom. - Ne érj hozzám. Engedj el. Kérlek. Engedj el! - sírok fel. De nem hallgat rám, magához húz és szorosan átölel. Ütni kezdem, ficánkolok, de semmit sem ér, túl erős. - Ne érj hozzám...
  - Fejezd be ezt a gyerekes viselkedést! - morogja a fülembe. Én viselkedem gyerekesen?! Hallom ahogy sóhajt egyet, de nem ereszt el. - Miért sírtál? - kérdezi lágyan.
  Hát tényleg nem érti?! Tényleg nem tudja, hogy mi bajom? Nyugtatóan simogatni kezdi a gerincem, de ezzel nem azt éri el, amit szeretne. Csak dühös leszek tőle! Kicsit lazít a szorításomon, majd hátrébb áll, én pedig azonnal cselekszem. A kezem hangosan csattan az arcán.
  - Azt mondtam eresz el! - visítom. Döbbenten kap az arcához, de én nem várom meg a válaszát kikerülöm, majd ledobom a cuccaim és mit sem törődve vele, kimegyek a teraszra. 
  Hallom, ahogy hangosan csattan az ajtó. Végre! Elment. - sóhajtok fel. Istenem, nekem ez túl sok. Elegem van. Én nem ilyen vagyok. Sosem török meg mások előtt, most pedig pont előtte tettem azt. Kint meleg van, engem mégis ráz a hideg. Mi történik velem? Felállok, majd visszamegyek a szobába. Egy plédet csavarok magamra, majd levetem magam a kanapéra. 
  Egy óra sem telik el, mire az ajtó ismét kivágódik és Harry lép be rajta mérgesen. Összerezzenek a hangos csapódástól. Ő mégis miért dühös? Magamon érzem a tekintetét, hallom ahogy közelebb lép hozzám, de én csak a padlót bámulom, míg meg nem látom a barna cipőket. 
  - Kérlek ne gyere közelebb. - suttogom.
  Hallom, ahogy sóhajt egyet, majd leguggol elém. A kezeit a lábaim mellé helyezi.
  - Úgy viselkedsz, mintha bántottalak volna... - suttogja. - Bántottalak? - néz a szemembe, amit én hamar becsukok. - Kérlek beszélj, tudnom kell mi bajod.
  - Az éjjel a bajom, az a rohadt éjjel a bajom, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie. - remeg meg a hangom.
  - Ezt már mondtad, de el is árulod, hogy miért? - kérdezi nyugodtan, de látom rajta, hogy nagyon dühös.
  - Mert nem lett volna... - kezdek bele, de az ajtó kicsapódása belém folytja a szót.
  - Gyerekek! - lép be nevetve Louis. - Ahogy hallottam jó éjszakátok volt, de tudjátok a fal túloldalán is vannak szobák. 
  Harry megfeszült, majd felállt, én pedig azonnal lábra pattantam és beszaladtam a fürdőbe, magamra csuktam az ajtót és kitört belőlem egy újabb sírás.
  - Valami rosszat mondtam? - kérdezi érthetetlenül Louis.
  - Komolyan? - csattan fel Harry. - Louis a francba is! Majdnem kiszedtem belőle, hogy mi baja és erre ismét elmenekült. Mi a franc lenne, ha egyszer használnád a kibaszott kezed és kopognál, azon a kurva ajtón! - üvölt rá.
  - Bocsánat. - motyogja Louis, majd hallom, ahogy csukódik az ajtó. 
  Lépteket fedezek fel, majd az ajtó előtt megáll. Hallom, ahogy élesen szívja be a levegőt. Dühös, de még mennyire, hogy az. Lenyomja a kilincset, de mindhiába, bezártam az ajtót, ide nem tud bejönni. 
  - Selena nyisd ki azt az ajtót. - kezd dörömbölni.
  Bum. Bum. Bum.
  - Nem. - motyogom.
  - Azt mondtam nyisd ki. - dörömböl tovább. - Most! - csattan fel.
  - Nem Harry! - suttogom magam elé, de tudom, hogy minden szavam hallja. - Nem akarok veled beszélni, hagyj békén.
  - Az Isten szerelmére! - rúg egyet az ajtóba. Esküszöm, ha nem nyitod ki ebben a pillanatban azt a kurva ajtót, betöröm. - ijesztően fenyegető a hangja. Biztos vagyok benne, hogy nem viccel. Képes megtenni, hogy bent tudja magát, de én melyik utat választom? Kinyitom én vagy megvárom, míg ő töri be magának?! - Most!
  Remegve felkelek, majd elfordítom a zárat. Nem akarok botrányt, mert biztos vagyok, hogy már ez is elég lesz mindenkinek. Izzó szemeivel azonnal megtalál engem, én pedig hátrálni kezdek. Megijeszt.
  Bevágja az ajtót, majd be is zárja. Jaj ne! Mire készülhet? Pár lépéssel egyből szorosan magam előtt tudhatom őt. Mielőtt még bármit tehetnék, magához húz. Ütni kezdem a mellkasát. Érzem, hogy minden izma feszült, ami csak azt jelenti, hogy irtó mérges. 
  - Engedj el! - kapálózok, de nem ereszt. - Vedd le rólam a kezed! - csapok rá ismét.
  - Nem! - jelenti ki. - Lenyugodnál?
  - Nem! Eresz el! - emelem feljebb a hangom. 
  A kezei a derekamon erősödnek, majd kicsit megemelnek és cipelni kezdenek. Kapálózok, sikítozok, de hiába. Semmit sem érek el velük. Ismét a zuhanyzóba vagyok, majd a hátamra csapódik a jéghideg víz, mire ugrok egyet.
  - Ez kurva hideg! - visítok fel. Ismét menekülni próbálok, de mielőtt még kijuthatnék elkap és magához szorít. - Engedj el. - suttogom a mellkasába.
  - Nem! - mondja ki újra ezt az átkozott szót. - Lenyugodtál? - kérdi pár perc elteltével, mikor észreveszi, hogy már nem mocorgok.
  - Igen. - sóhajtom. Közelebb bújok hozzá. Bármilyen hülyén is hangzik, az ő bőre meleg, még a hideg víz hatására is.
  - Elereszthetlek és bízhatok benne, hogy nem fog elfutni? - morogja. Aprót bólintok. 
  Lazít a szorításán, majd elzárja a hideg vizet és megengedi a meleget. 
  - Miért hisztizel? - kérdi nyugodtan. - Tudni akarom, hogy miért akadtál ki?!
  
  

2014. július 21., hétfő

19."Vigyázni fogok rád." +16

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok az új részre, de
remélem megérte. Próbáltam minnél jobban leírni, bár nem tudom
mennyire sikerült, de ezt majd a véleményeitekből leszűröm. Remélem
tetszeni fog. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

-----------------------------------------------------------


  Tudom, hogy ezt holnapra biztosan megbánom, de ebben a pillanatban ez most egy csepet sem érdekel. Teszek arra, amit a jó kislány énem mond, mert most nem ő uralkodik felettem. Elvesztette a hatalmát és helyette a rossz kislány énem, vette át az uralmat. Ilyenkor mindenki rengeteg hibát követ el. Józanon sosem tennék, ehhez hasonlót, de a pia mindenkiből előhozza a vad énjét, ami benne van minden mókában, amiben igazából sosem lenne benne. Számít az, hogy mi lesz holnap, ha a ma estét élvezhetem, ha ma este azt tehetem, amit már rég megszerettem volna tenni, csak valami mindig megállított? Vonzódom hozzá, ezt még a vak is látja. Ha csak a közelemben van, már forrni kezd a vérem. Néha észre sem veszem, hogy őt bámulom, amíg nem látom azt az önelégült mosolyát az arcán. Nem akarom leállítani, nem lenne hozzá elég erőm, hiszen akkor nem csak neki hazudnék, hanem magamnak is, abban, hogy mit szeretnék. 
  Az egyik kezében erősen fogja a derekam, a másikkal a hajamat marja, de a csókot egy másodpercre sem szakítja meg. Én pedig egyik kezemmel az ő haját húzogatom, míg a másikkal a nyakánál fogva közel tartom magamhoz. A hasamon érzem egyre növekvő férfiasságát, aminek következtében a szájában nyögök, de ezzel csak azt érem el, hogy egyre közelebb húzzon magához, ha az még egyáltalán lehetséges. 
  - Tűnjünk el innen. - motyogja a számba, mire én aprót bólintok. Még egy utolsó puszit nyom az ajkamra, majd megragadja a kezem és vezetni kezd az izzadó testek között a kijárat felé.
  A taxiban ülve, Harry szorosan magához húz közben pedig mocskosabb és mocskosabb dolgokat suttog a fülembe, minek hatására én kuncogni kezdek. Láttam a tükörben a taxis képét, aki csak a szemét forgatja és közben egyre gyorsabban megy.
  - A francba! - mordul fel Harry, mikor bevág egy hatalmas féket. - Ne nyírjon ki minket. - morogja.
  - Akkor bírják ki, míg a szállodához érünk. - vágja rá, mire Harry bólint egyet.
  A liftben, már alig bírta visszafogni magát. Éreztem a köztünk lévő szikrákat, amikor a kis hely miatt egyre erősebbek lettek. Amint kiléptünk rohant is az ajtó felé, amit egyből kinyitott, majd berántott magával együtt engem is és kulcsra zárta. A hátam az ajtónak volt támasztva, ő pedig szorosan előttem állt és mélyen a szemeimbe nézett. Nem tudom, hogy ez a sötétségnek köszönhető, de a szemei már nem zölden ragyogtak, hanem majdnem feketén, amitől kirázott a hideg.
  - Csináltál már valaha ilyet? - kérdezte suttogva. A leheletét éreztem a nyakamon, amitől felforrt a vérem, megráztam a fejem. Képtelen voltam kinyögni bármit is, túlságosan elvarázsolt. Na meg a tudat, hogy most mire készülök megrémített. Vigyorogva távolodott el tőlem, majd a szemembe nézve megszólalt. - Vigyázni fogok rád. - morogta.
  Nem tartottam attól, hogy így lesz, hiszen tudtam, hogy vigyázni fog rám. Ahhoz képest, hogy mi volt közöttünk az elmúlt napokban, hetekben most mégis megadom neki, azt amit annyira szeretne. Nem tudom, hogy miért teszem, de megteszem, ugyanis akarom. Mindennél jobban akarom ebben a percben, a következményekkel, pedig ráérek, majd holnap törődni. 
  Kicsit eltávolodik, majd kibújik a cipőjéből és a zoknijából, végül pedig a pólójából is. Én még mindig az ajtónak dőlve állok, fogalmam sincs, hogy mit kéne csináljak. Mar csak a fekete nadrágja van rajta, míg én teljesen fel vagyok öltözve, kivéve a cipőm, mivel azt már lerúgtam a lábamról. Lassan felém közelít, majd végighúzza a kezét, az arcomon, mire én behunyom a szemem és felsóhajtok.
  - Van róla fogalmad, hogy mit teszel velem? - kérdezi rekedt hangján. Közel hajol hozzám, amíg az orraink össze nem érnek. Vágyom a csókja, de nem adja meg, csak vigyorogva néz rám, én pedig egyre szaporábban veszem a levegőt.
  - Csókolj már meg. - lihegem, ő pedig abban a pillanatban teljesíti a kérésem. Szorosan hozzám simulok, ő pedig átkarol. Az egyik keze a hajamba a siklik, a másikkal pedig végigsimít a gerincemen, majd a derekamon és végül a fenekemen áll meg, amit kicsit megszorít. Belemosolyog a csókunkba, reakciómat látva.
  Ismét az ajtó és a teste közé szorít, majd a kezei lassan levándorolnak a toppom aljához és húzni kezdik felfelé. Amint meleg és puha kezei megérintik a bőröm érzem, hogy lángol a helye. Miért váltja ki ezt belőlem? Harry elszakad az ajkamtól, majd puszikkal halmozza el az államat, majd egyre lejjebb haladva a nyakamat, amit már nem csak csókolgat, hanem gyengéden szívni is kezd. Észre sem veszem, de már a toppom a fejemen áthúzva kerül le rólam, majd a földön a landol. Kipirulva állok előtte, de a sötétnek köszönhetően nem látja, aminek most hálát adok. Megfogja egyik kezemet, majd kicsit eltávolodik velem és a halványan beszűrődő fények között végigmér, majd megnyalva az alsó ajkát, megpörget és hátulról átkarolja a derekam. Szorosan a felsőtestéhez simul a hátam. Érzem forró bőrét az enyémen.
  - Érzed mit teszel velem? - nyomja hozzám a csípőjét. - Látod mennyire akarlak?! - suttogja a fülembe, majd gyorsan maga felé fordít és letámadja az ajkam.
  Kábultan omlok a karjaiba. Érzem, hogy mozogni kezdünk, majd a térdhajlatomnál megérzem az ágy szélét, amire gyengéden lelök. Kinyitom, az eddig csukva tartott szemeim, mire azzal szembesülök, hogy vigyorogva mér végig.
  - Gyönyörű. - morogja. Lehajol, majd lassan lehúzza rólam a szoknyámat, így már csak alsóneműben fekszem az ágyon. Pár másodperc múlva ő is fölém magasodik, de már csak boxer van rajta, amitől nekem nyelnem kell egyet.
  Érzem a férfiasságát nekem nyomodni a vékony anyagon keresztül, mire felnyögök, amit ő csak egy önelégült mosollyal díjaz, majd lecsap a nyakamra és szép lassan halad lefelé. A kezét a hátam alá csúsztatja, majd kicsit megemel és egy kattanással már ki is kapcsolta a melltartóm. Érzem, ahogy szép lassan lehúzza mindkét vállamon a pántot, majd eldobja a szoba másik végébe. Csillogó szemeivel mér végig, én pedig gondolkozás nélkül kapom magam elé a kezeim.
  - Nem-nem. - rázza meg a fejét, majd szép lassan visszahelyezi magam mellé őket. - Ne rejtsd el magad előlem, nincs mit rejtegetned. Gyönyörű vagy. - suttogja, majd lehajol és megcsókol. Az egyik kezével mellettem támaszkodik a másikkal, pedig megfogja a mellem, mire én hangosabban kezdek zihálni. - Shh. - suttogja a számra.
  Miután megunta a melleim kényeztetését, lejjebb halad és a hasam kezdi csókolgatni, mire én fészkelődni kezdek alatta, de ő lefog. Már a bugyim szélénél jár, mire én ledermedek, de lassan fújom levegőt mikor eltávolodik tőlem és a szemembe néz, majd a belső combom kezdi csókolgatni. Ó te jó ég, úgy érzem, mintha az egész testem lángolna és ezt ő éri el, csakis ő. A mutató ujját a bugyim szélébe illeszti, mire én azonnal a keze után kapok.
  - Nyugalom. - néz le rám, majd szép lassan elveszi onnan a kezem és folytatja a cselekedetét, én pedig szorosan összezárom a szemem. Nem akarom, hogy így lásson én nem tudom ezt elviselni. Lángolok, az egész testem lángol, most pedig még az utolsó biztonságot nyújtó ruhadarabomtól is megszabadít. Akarom én egyáltalán ezt? - kérdem magamtól ezt. - Lazulj el. - leheli az ajkamra. - Nem foglak bántani. - suttogja. Mély levegőt veszek, majd kicsit feljebb emelem a fejem és megcsókolom őt. Szükségem van erre, hogy elterelje a figyelmem arról, hogy meztelenül fekszem alatta, miközben már rajta sincs szinte semmi. - Most pedig megmutatok neked egy teljesen másik világot. - morogja, majd még egy apró csókot lehel a számra és eltávolodik róla. Egyre feszültebb leszek.
  Harry túl csendben van, így kinyitom a szemem és észreveszem, hogy egy csillogó zacskót tart a kezében. Óvszer. - ismeri fel rögtön az agyam. Visszaeresztem a fejem, majd ismét behunyom a szemeim, nem akarom látni, hogy mit csinál. Már ígyis elég kínosan érzem magam, hogy így lát...
  Ismét fölém kerekedik, mire én résnyire nyitom a szemeim és bámulok a övéibe. Csillognak, tele vannak vonzódással és vággyal. Érzem, őt ott, de nem csinál semmit, mintha azt várná, hogy rábólintsak a dologra, amit vonakodva, de megteszek. Felhúzza a két lábam, majd mellém támaszkodik a kezeire. Nem ereszti rám magát, de így is pontosan érzem a testéből áradó hőt.
  - Biztos vagy benne? - kérdezi, mire én ismét bólintok. - Mond ki hallanom kell. - suttogja.
  - Igen. - motyogom halkan, mire ő bólint, majd belém ereszti magát, mire én felsikítok.
  Nem mozdul, hagyja, hogy megszokjam az érzést és a méretét, közben pedig figyelem elterelés képen lágy csókokkal hinti meg a nyakam minden egyes pontját.
  - Mozogni fogok, baby. - morogja a nyakamba. 
  Lassan mozog ki-be, mire én nyögdécselni kezdek alatt, belőle is halk sóhajtok tőrnek fel. A kisebb fájdalom helyét, hamarosan a gyönyör helye veszi át, ő pedig gyorsít a tempón. Basszus, mi a fenét csinálok én mégis? - kapok észhez. A fejem kezd kitisztul, bár még mindig érzem az alkohol hatását, de már nem olyan erős. Holnap fogok rájönni, hogy most követtem el életem legnagyobb hibáját, de már túl késő változtatni rajta.
  Mindketten szaporán vesszük a levegőt. Egy olyan érzés megy végig a testemen, mint még eddig soha. Az egész testem remeg, majd hírtelen a hátam ívbe feszül, mire belőlem kitörik egy sikítás és abban a pillanatban megértem, hogy mi történt. Ő történt velem, megadta nekem azt, amit eddig még sosem senki és csodás volt. A csúcsra értem, amit csak neki köszönhetek, pár lökés után, ő is csatlakozik hozzám, majd rám ereszti a testét, de nem teljesen. Mindketten nehezen vesszük a levegőt, de pár másodperc múlva már csillapodik, így lassan kihúzódik belőlem, majd mellém fekszik és leveszi magáról az óvszert, amit összekötöz, majd kidobja az ágy mellett lévő szemetesbe. 
  A hátamon fekszem és próbálom feldolgozni, ami az előbb történt. Tényleg megtettem? Tényleg odaadtam neki azt, amit eddig valaki olyannak őriztem, akit szeretek? Akkor egy hülye vagyok. Kicsordul egy könnycsepp, majd a többiek is követik őt. Harry az könyökére emelkedik, majd felém néz és aggódóan tekint.
  - Mi a baj? - törli le a könnyem. - Sel, jól vagy? - kérdi, de én csak megrázom a fejem és oldalra fordulok. 
  Hülye vagyok! Akkora egy hülye vagyok. Megadtam neki azt, amit megígértem, hogy sosem kap meg erre tessék... Természetesen nem veszi az adást, közel húzódik hozzám, majd a nyakamon érzem a leheletét.
  - Fájdalmat okoztam neked? - kérdi, mire én megrázom a fejem. - Akkor mi a baj?
  - Semmi. - nyögöm ki. - Kérlek hagyj békén. - motyogom szorosan lehunyva a szemem.
  - Azt már nem. - húz közel magához, mire belőlem kitör a sírás. Mennyire igazam volt azzal, hogy eléri, hogy összetörjek és most meg is kapta. - Hé. - puszil a nyakamba. - Nyugodj meg, nincs semmi baj. - próbálkozik, de ezzel csak azt éri el, hogy jobban eluralkodjon rajtam a sírás. - Kérlek ne sírj. - suttogja.
  - Sosem lett volna szabad ennek megtörténnie. - szipogom. - Soha.
  - Ennyire rossz volt? - kérdi zavartan. - Selena kérlek beszélj.
  - Nem. - fordulok meg és az aggódó zöld szempárba nézek. - Egyáltalán nem volt rossz és pont ez a baj. Az a baj, hogy élveztem, pedig ennek sosem lett volna szabad megtörténnie. Sosem... - sírok fel. Az arcomhoz érinti a kezét, majd letörli vele a könnyeim.
  - Ne beszélj butaságot. - suttogja. - Ez volt életem legjobb estéje, miatta. - néz mélyen a szemembe, mire én szorosan összeszorítom őket. A hátára fordul, engem pedig magával húz, így ráesem. - Aludjunk, holnap pedig mindent megbeszélünk.
  - Kérlek engedj el. - motyogom.
  - Nem csináltál semmi rosszat, ne érezd magad rosszul a semmiért. - puszil a hajamba. - Most pedig aludj, később mindent megbeszélünk.
  Igenis hülyeséget csináltam! Nagy hülyeséget, de tudom, hogy nem sikerülne rávennem, hogy elengedjen, így hallgatok rá és én is megpróbálok elaludni a holnapi nap, lesz életem egyik legnehezebbje.

2014. július 15., kedd

18.Hát akkor játszunk...

Sziasztok!
Sajnálom a késést, de egyszerűen nem tudtam, hogyan folytassam.
Már kitaláltam, így megírtam a következő részt, ami kicsit rövid lett,
de csak azért mivel a többit a következőbe tervezem, ami ígérem, hogy sokkal
hosszabb és izgalmasabb lesz.
 Kíváncsi vagyok a véleményeitekre és arra is, hogy ti mit képzeltek el a 
következő részben?! Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------------


  Nem akartam neki megadni azt az örömöt, hogy ismét ő hozzon át az ágyba, így inkább befeküdtem magamtól mellé, ami kuncogást váltott ki belőle. Annyira szerettem volna neki megmondani, hogy tűnjön el az életemből, hogy soha többet ne lássam őt, de valamiért nem tudtam ezt tudtára adni.
  Haragszom magamra, hogy a közelében gyenge vagyok. Senki közelében sem lehetek gyenge, de legfőbbképpen nem az övébe. Senki sem látott gyengének, de valamiért úgy érzem, hogy ő hamarosan el fogja érni, hogy sírjak, hogy megtörjek, amit nem szeretnék, ami szeretném, ha nem lenne az életem része.
  Harry számomra olyan, mint egy eltiltott 'játék'. Hiszen a gyerekeknél is így van, valamit megtiltanak nekik, annál inkább akarják azt. Hát ez velem sincs másképpen. Csak itt én magam tiltom meg, mivel mások azt szeretnék, hogy 'játszak' vele. Hiába tudod, hogy csalódás fog érni és fájni fog valamiért mégis úgy érzed, hogy vonzódsz hozzá, hogy nem számít mi fog történni, de te ki akarod próbálni azt a valamit, még akkor is, ha csak fájdalom ér majd miatta.
  Utálom ezt az érzést, utálom, hogy nem tudom távol tartani magam tőle, pedig mennyire szeretném. De ez a hülye játék, ami közöttünk van nem engedi meg nekem, hogy messze legyek tőle. Ahová ő megy, oda megyek én is vagy éppen fordítva.
  Tegnap nagy nehezen elmentem a próbára, mivel Jen elráncigált. Semmi kedvem nem volt hozzá. Megfogadtam, hogy nem fogok énekelni, hogy nem teljesítem a szabályukat, de amint a kezembe kaptam a mikrofont, nem bírtam ki, hogy ne énekeljek. Egyszerűen nem tudtam megtenni. Ugyanis az életem az éneklés és a táncolás, nélkülük én senki se vagyok. Én voltam az első próbáló, ami azt jelenti, hogy a fiúk végighallgatták a számaimat, ami mind vagyis majdnem mind szerelmes szám volt.
  Magamon éreztem Harry tekintetét. Éreztem, hogy végig engem néz. Próbáltam nem törődni vele, de amikor feljött a színpadra miközben én a Love will remembert énekeltem megakadtam a szövegben. Szerencsémre Simon azonnal leszedte mellőlem.
  Az én próbám után az övék jött, de szerencsémre nekem nem kellett őket végighallgatni, így elmentem inni egy kávét, majd beültem az egyik szobába és vártam, hogy vége legyen.
  Ma este a koncert nagyon nagy siker volt. Rengetegen voltak, akik mind velem együtt énekeltek, majd később a fiúkkal is. Ahhoz képest, hogy eleinte még tiltakoztam az előénekes szerepért, bár még most sem vagyok oda érte, élveztem. Jó volt újra énekelni, még ha ez nem is két órás koncert volt, mint általában, hanem csak egy. Utánam a fiúk következtek egy jó hosszú előadással, aminek sajnos én is a részese lettem, pedig nem állt szándékomban. Harry felhívott a színpadra és a Little Thingst úgy énekelte végig, hogy a szemembe néz, amire persze a közönség visítozni kezdett, én pedig azt éreztem, hogy elsüllyedek szégyenemben. Semmi sincs közöttünk, mégis mindenki azt hiszi, hogy mi vagyunk a legboldogabb szerelmes pár a világon.
  - Te teljesen megvesztél? - kiáltom el magam, mikor beértek ők is az öltözőbe.
  - Semmi rosszat nem csináltam. - emeli fel a kezeit.
  - Igen? - állok elébe és nézek dühösen a szemébe. - Neked az semmi, hogy felhívtál a kicseszett színpadra, hogy nekem énekeld az egyik szerelmes számotokat? - csattanok fel. - Tényleg ekkor barom vagy, hogy képes vagy még ennél jobban is megalázni... nem elég, hogy előénekes vagyok, még fel is... - de nem tudtam befejezni, mivel Harry gondolt egyet, majd megcsókolt. 
  A többiek 'úúú'-zni kezdtek, gondolom azt hitték, hogy ezzel minden meg van oldva. Hát nem én nem csókoltam őt vissza, inkább ficánkoltam, mint egy partra vetett hal, hogy elengedjen, de sajnos nem jött össze. De amint a csókunk véget ért, a kezem erősen csattant az arcán.
  - Soha! Többet! Ne! Merd! Ezt! Tenni! - mondtam dühösen minden egyes szóra hangsúlyt téve.
  Meg sem vártam a válaszát, vagy a többiek reakcióját, Kirohantam, egyenesen az én öltözőmbe, majd magamra zártam az ajtót. Hogy lehet valaki ekkora paraszt? Szerelmes pároknál lehet, hogy ez működik, de mi nem vagyunk azok, nálam ez sosem fog működni. De ami még ennél is jobb, hogy ma este nekem is el kell mennem bulizni ahová semmi kedvem sincs menni, de muszáj mivel ez is rám lett erőszakolva, hogy vigyázzak Harryre, nehogy megcsaljon. Csak azt nem értem, hogy csalhatna meg, mikor együtt sem vagyunk. De ha már nekem is ott kell lennem akkor kiteszek magamért és elérem, hogy mindenki engem nézzen.
  Füstös szemeket varázsoltam magamnak, a hajam pedig maradt göndörön, ahogy a koncerten is volt. Átvettem a ruhám, ami nem volt más mint egy fekete átlátszó topp, ami alól kijátszódott a fekete melltartóm, amivel pontosan tudom, hogy Harry ki fog készülni, majd egy mini fehér szoknyát és végül a lábaimat egy bakancsba bújtattam. 
  - Sel indulunk, kész vagy? - kopogtatott Jen az ajtón.
  - Már megyek is. - válaszoltam. 

***

  Azt az arcot, amit Harry vágott mikor észrevett, soha az életben nem fogom tudni elfelejteni. Úgy nézett rám mint aki a szemével is fel tudna falni. Lehet, hogy nem kellett volna örülnöm ennek, mégis megtettem, mivel ez azt jelenti, hogy sikerülni fog a tervem, miszerint ma éjszaka az agyára fogok menni.
  - Én a helyedben nem téveszteném szem elől a csajod, Styles. - súgta oda Zayn, Harrynek. Én pedig kihasználva az alkalmat, hogy nem engem néz, bevetettem magam a tömegbe. 
  Ma játszadozni akarok vele, ki akarom készíteni, ami csak úgy fog sikerülni, ha már nem leszek józan. Ő már annyit játszadozott velem, most úgy érzem itt az idő, hogy visszaadjam neki. Leültem a pulthoz, majd intettem a csaposnak.
  - Mit adhatok, szépségem? - mosolygott rám.
  - Mit ajánlsz nekem? - hajoltam hozzá közelebb. - Biztos vagyok benne, hogy sikerül meglepned valamivel. - bólintott, majd ügyködni kezdett a pult túloldalán. 
  - Tessék. - rakott elém, egy kék színben pompázó koktélt. Isteni íze volt, igazából nem sikerült felfedeznem, hogy mit rejt, de nem is érdekelt.
  - Köszi. - mosolygok rá, majd lehúzom a megmarad részét is az italomnak.
  Amióta itt ülök, egy pasi le sem veszi rólam a szemét. Csak két székel ült arrébb tőlem, de valamiért úgy érzem, hogy nem sok kell neki, hogy végül mellém kerüljön, amiben nem is tévedtem, mivel amint felálltak ő már át is ült mellém és vigyorogva nézett rám.
  - Meghívhatlak egy italra? - kérdezte mély hangján.
  - Persze. - vágtam rá.
  - Két wiskeyt. - intett a csaposnak.
  Pár perc múlva azon kaptam magam, hogy izzadt testek között táncolok egy ismeretlen pasival, de egyáltalán nem zavart, sőt még élveztem is. Ám nem sokáig tudtam élvezni ugyanis égeti pillantást éreztem a hátam közepén. Tehát észrevett. Közelebb húzódtam az ismeretlenhez, hogy tovább húzzam az agyát Harrynek, aminek meg is lett a következménye.
  - Ő az én csajom, haver. - morogta, majd elkapta a kezem és magához húzott, mire én vigyorogni kezdtem.
  - Bocs, de nem vagyok a csajod. - nézek fel rá.
  - Szerintem ő nem így gondolja. - vágja rá az ismeretlen.
  - Húzz el szépen innen mielőtt még megbánnád. - csattan fel Harry. - Hogy a francba képzelted azt, hogy csak úgy meglépsz közülünk? - morogja a fülembe, miután a hapsi elment.
  - Szórakozni jöttem ide, nem veletek lógni. - vágom rá.
  - De te az én csajom vagy, így nem táncolhatsz mással rajtam kívül. - néz rám zöld szemeivel.
  - Azzal táncolok akivel akarok. - vágom rá.
  - Hát akkor táncoljunk. - húz közel magához. Tudom, hogy ez nem jó ötlet, de sajnos a pia már átvette rajtam az uralmat és nem tudok neki ellenállni, így belemegyek. Hatalmas kezeit a derekamra helyezi, én pedig átkulcsolom az enyémeket a nyaka körül. - Eszméletlenül szexi vagy ebben a ruhában. - morogja a fülembe, mire én kuncogni kezdek. Nyertem! - Ebben a ruhában senkinek sem szabad téged látni, rajtam kívül. - csókol a nyakamba, én pedig felsóhajtok. A francba is ezt nem így terveztem, ha ezt így folytatja az ellenkezőjét érem el annak, amit szerettem volna, bár kétlem, hogy abbahagyná.
  - Harry... - motyogom, de semmi értelme, mivel most már nem csak csókolgat, hanem szívni is kezdte a bőrömet. - A francba. - morgom.
  Eltávolodik a nyakamtól, majd lecsap az ajkamra. Megállíthattam volna, de nem tettem, aminek csak az a hülye pia az oka. A csípőjét az enyémnek tolta, mire én belenyögtem a csókunkba. Beletúrtam a hajába, majd meghúztam azt. A csókunk egyre szenvedélyesebb lett, amiből én rájöttem, hogyha nem állítom le akkor már nem fog sikerülni. De itt az a kérdés, hogy leakarom-e állítani?!