2014. augusztus 7., csütörtök

21.Kiderült végre az igazi ok...

Sziasztok!
 Meghoztam a következő részt. A nyaralásomon eldöntöttem, hogy
hány részes is lesz ez a blog. Eleinte hosszabbra gondoltam, de 
idő közben meggondoltam magam, talán majd egyszer
lesz egy második évad is, de azt nem tudom megmondani, hogy mikor.
Már nincs sok rész hátra, de nem árulom el, hogy mennyi maradt még,
de ígérem, hogy majd megtudjátok mikor már csak egy lesz hátra, ami
nem lesz más, mint az epilógus.
Köszönöm a bíztatást, szeretném, ha ez a jövőben is megmaradna akár 
bővülne is és persze az olvasókat is!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------


  Remegek, pedig pontosan tudom, hogy nem fog bántani, ha nem mondom el neki, amit tudni szeretne. Vagyis csak bízom benne, hogy nem lenne képes rá. Tudom, hogy akaratos ebben a pár hétben eléggé kiismertem, de sosem adta annak jelét, hogy kezet emelne rám, bármennyire is feldühítettem. 
  Tudni akarja, hogy miért viselkedek így? Rendben. Elmondanám neki, ha képes lennék róla beszélni. Képes lennék elmondani az egész sztorit vagy a közepén megakadnék. Képes lennék felfedni neki a történteket, akit senki sem tud még rólam? Hogy osszam meg a legféltettebb titkom ezzel a fiúval, akiben  nem tudom, hogy megbízhatok-e annyira, hogy titokban tartsa az egészet. Senkinek sem mondtam el, még az anyukámnak sem, ezt a titkot már magammal őrzöm egy ideje. Lehet, hogy nem olyan nagy dolog, de nekem sokat jelentett és örökké bennem maradt. Kétlem, hogy bárki is el tudja velem felejtetni azt a napot. Azt a bizonyos napot, amitől kiráz a hideg. 
  Érzem, ahogy remegés fut végig a testemen, már csak a gondolatától is, hogy valakivel meg kéne osztanom. Nem akarok rá emlékezni, nem akarom, hogy bárki tudjon róla.
  - Tényleg tudni szeretnéd az okát? - kérdem alig hallhatóan. 
  - Igen. - vágja rá. - Igen, tudni szeretném, hogy miért akadtál ki ennyire, hogy miért viselkedsz úgy, mintha megvertelek volna, mikor ilyenre sosem lennék képes. - néz a szemembe.
  Megvertelek volna... Ha tudná, hogy ez mennyire üt belém, ha tudná, hogy mit vált ki belőlem ezzel az egy szóval. Behunyom a szemeim, majd lecsúszok a zuhanyzó végébe. Képtelen vagyok ezt az egészet elmesélni állva. Abban sem vagyok biztos, hogy így sikerülne, de megpróbálom. Bűntudatom lenne, ha azt hinné, hogy bántott, mikor ettől gyengédebb nem is lehetett volna. Én a sarokba kuporodok, ő pedig leül elém, kinyújtva hosszú lábait. 
  Látom rajta, hogy próbál türelmes lenni, de nehezen megy, amit meg is értek, ha én lennék a helyébe én sem tudnám kivárni egykönnyen, hogy megszólaljon végre a lány. Átölelem a térdeim, majd egy sóhajtás keretében megszólalok.
  - Ezt még senkinek sem mondtam el. - suttogom. - Neked sem akarom elmondani, főleg nem neked. Bármit megtennék, hogy ezt senki se tudja meg rólam...
  - Bennem megbízhatsz. - vág közbe. - Senkinek sem mondom el, kettőnk között marad, ígérem. Csak bátran. - bíztat, miközben a kezével megérinti az enyémet. Oda kapom a tekintetem, majd nyelek egyet és próbálok megszólalni, de nem megy és ezt ő is észreveszi. - Én itt vagyok és segítek bármi is legyen az. - suttogja lágyan. 
  - Én még... - kezdek bele, de már két szó után megakadok.  - Nem, nem megy. - rázom meg a fejem. Kezeit a derekamra teszi, majd a lábai közé húz, mire én megdermedek. A hátam a mellkasának támasztja, majd átkarol hátulról. Az arcát a hajamba rejti, miközben én végig a nyakamon érzem a leheletét. 
  - Kérlek, tudni szeretném. - motyogja egy lágy puszi keretében, amit a nyakamra szegez. Behunyom a szemem és kiejtek egy mély sóhajtást. 
  - Évekkel ezelőtt történt - sóhajtom - de még mindig tisztán emlékszem rá, mintha csak tegnap történt volna. Az a burok, amiről beszéltek ezért került körém, de neked köszönhetően egyre jobban csak elhalványul és ez megrémiszt. - nyelek egyet.
  - Folytasd. - suttogja a fülembe.
  - Mielőtt még híres lettem volna volt egy barátom. Azt hittem ő lesz az én "szőke hercegem", de két hónap után rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. Szerettem, én teljes szívemből szerettem őt és elmondásai szerint ő is szeretett engem, mégis képes volt ezt tenni velem. Egy nap, túl messzire ment. Le akart fektetni, de én még időt kértem, hiszen fiatalnak is éreztem magam és nem is voltunk együtt elég ideje. De őt ez nem érdekelte. Fogdosott, ahol csak ért, hiába könyörögtem neki, hogy ne tegye ezt nem is figyelt rám. Nagy nehezen kiszabadultam a karmai közül, majd pofon vágtam, ahogy csak bírtam, de persze arra sosem számítottam, ami utána történt... - összerezzenek a karjai között, de ő csak erősebben tart. - Visszaadta és ez mellé, még elmondott mindennek, ami senki szájából nem fájt volna annyira, mint az övéből. Aztán a suliba azt terjesztette, hogy lefeküdt velem és éltében nem volt még ilyen rossz éjszakája. Mindenki rajtam röhögött, mindenki. Senkit sem érdekelt, hogy sírok, senki sem törődött velem, csak azzal foglalkozott, amit az a barom terjesztett. - sírtam el magam.
  - Shh... - nyugodj meg, kezd el ringatni a karjaiba, de én csak a fejem rázom.
  - Megbíztam benne, szerettem és ez lett belőle. Ezek után senkiben sem tudok megbízni... voltak kapcsolataim, de mind romokba dőlt. 
  - És azt hiszed, hogy én is képes lennék erre? - kérdi halkan.
  - Fogalmam sincs, hogy mit higgyek. - hüppögök. - Egyetlen szabályt fektettem be magamnak, de azt is megszegtem. Nem lett volna szabad lefeküdnöm veled, soha és mégis megtettem, pedig fájdalmat fogsz okozni, tudom. - sírtam tovább.
  - Ha engednéd, bebizonyítanám neked, hogy ez nem így van. - suttogja. - Nem szeretek a lányoknak fájdalmat okozni, egynek sem. Tudom, hogy sok futó vagy egy éjszakás kalandjaim voltak, de veled nem lennék rá képes. - fordítja maga felé az arcom, majd letörli a könnyeim. - Nem lennék le képes. - suttogja az ajkaimra. - Nem lennék... Megengeded, hogy bebizonyítsam?
  Meg! - vágta rá egyből a szívem. De az agyam az ellenkezőjét diktálta. Megengedjem? A francba is, én is meg akarom őt csókolni. De nem bírnék ki még egy csalódást, még egyet nem. Ha szerelmes leszek akkor legalább egy olyan fiúba, aki képtelen lenne nekem ártani. Az elmondása szerint, ő az lenne, de én képes leszek hinni ebben? Képes leszek elhinni, hogy nem hagyna el az első adandó alkalommal? A pokolba is! Szükségem van rá, szükségem van a közelségére, ahhoz, hogy jól érezzem magam. A történtek ellenére is szükségem van rá.
  A könnyeim még mindig potyogtak, az ajkai pedig csak pár milliméterre voltak az enyémektől. Képtelen voltam megszólalni, de tudtára szerettem volna adni a válaszom, így eltávolítottam a maradék helyet és a szám az övére tapasztottam. 
  Közelebb húzott magához és azonnal válaszolt a csókomra. Lágyan csókolt semmit sem akart elsiettetni, azt akarta, hogy én irányítsak. 
  - Köszönöm. - motyogta a számba, mire én elmosolyodtam.
  Milyen hülyén is nézhettünk ki. Az én szememből még mindig folynak a könnyen, miközben csókolózunk egy zuhanyzóban, ahol szakad ránk a meleg víz. Még szerencse, hogy bezárta az ajtót, mert nem szeretném, hogy bárki is meglásson minket így.
  - Ki kéne szállnunk, nem gondolod? - kérdezem zihálva, miután az ajkaink elváltlak. 
  - De. - neveti el magát. Feláll, majd a kezét nyújtja és engem is felhúz. Elzárja a vizet, majd egy törölközőt csavar rám és egyet magára is.
  Mit sem törődve azzal, hogy én is itt vagyok vetkőzni kezd, de a boxernél megáll, szerencsére.
  - Te nem akarsz megszabadulni a vizes ruháktól? - kérdezi. 
  Szeretnék én, de nem előtte. Lehet, hogy már látott, de akkor nem voltam teljesen magamnál most viszont már vagyok. Felvonja az egyik szemöldökét, majd észreveszi az arckifejezésem és rájön, hogy miért nem csinálom.
  - Ne rejtegesd magad előttem. - lép közelebb. - Nincs mit rejtegetned. - suttogja. - Tökéletes vagy úgy, ahogy vagy.
  A kezeit a pólóm aljához vezeti, majd áthúzza a fejemen, miközben végig a szemembe néz és mosolyog, mikor a nadrágomhoz ér, megállítom.
  - Oké, innen már nekem is megy. - szólalok meg. Kibújok a nadrágomból, majd magamra csavarom a törölközőt, amin ő jót nevet. - Én nem nevetnék, mert a végig megint elmegy az esélyed. - nézek a szemébe. 
  - Bocs. - motyogja, majd kimegy, hogy ott folytassa nem pedig előttem, mire én csak a szemem forgatom.
  A tükör felé fordítom a fejem, majd jó alaposan szemügyre veszem magam. Rettenetesen nézek ki, de ez most nem igazán érdekel. Elmondtam neki, mindent elmondtam neki. Képes voltam rá. Azt hittem, hogy nem fogok tudni róla beszélni, de tévedtem. Éppenséggel egy olyan embernek mondtam el, akiben nem bíztam meg. Nem azt mondom, hogy most megbízom, de az a két hét, amit együtt töltöttünk úgy, hogy egy párt alkotunk csodás volt. Igaz eltitkolt előlem egy nagyon fontos dolgot, amiért most is mérges vagyok, de látom rajta az őszinteséget, ami meglep, de nagyon tetszik is egyben. Képes leszek még egy utolsó esélyt adni neki, mert én magam is így akarom. Lehet megbánom, de ha meg sem próbálom akkor csak veszíthetek. 
  A hajamra is tekerek egy törölközőt, majd kimegyek a szobába, ahol Harry már egy száraz boxert visel. Én pedig elpirulva megyek a bőröndömhöz, majd veszek ki belőle néhány dolgot, amivel visszamegyek majd gyorsan magamra kapom őket. A hajam megfésülöm, majd leöblítem az arcom és visszamegyek hozzá.
  - Jól vagy? - kérdi az ágyról felnézve. 
  - Igen, jól vagyok. - motyogom.
  - Gyere ide. - nyújtja felém a kezét, amit én egy kis habozás után elfogadok, majd pár másodperc múlva érintkezek a meleg bőrével. - Köszönöm, hogy megbíztál bennem. - nyomott egy puszit a nyakamra. - Köszönöm, hogy adtál még egy esélyt. - felnyögök a csókjaira, mire ő elégedetten felkuncog. - Imádom ezt a hangot. - suttogja. 
  - Én meg utálom, hogy ezt váltod ki belőlem. - motyogom. - Nem akartam újra szerelmes lenni, bár még nem is vagyok az, de közeledem és az rám nézve nem jó.
  - Nem foglak megbántani. - néz a szemembe. - Nem foglak átverni, mint az a barom, szóval ne hasonlíts vele össze kérlek. 
  - Rendben, megpróbálom elhinni, hogy nem ez a célod. - mosolygok rá, amit ő egy apró puszival a számra jutalmaz.

2 megjegyzés: