2014. július 29., kedd

20.'Tudni akarom...'

Sziasztok!
Sajnálom a késést, remélem tetszeni fog a rész.
Nem is húzom tovább az időt. 
Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------


  A szemeim hírtelen pattannak fel. Azt hittem, ha kinyitom, majd őket rájövök, hogy az éjjel semmi sem történt, hogy még mindig kemény vagyok. Hát az elképzelésem hamar csődöt mondott, ugyanis Harry szorosan magához láncolva tartott. Pont úgy feküdtünk, ahogy elaludtunk. Ismét sírhatnékom támadt, ahogy éreztem a szívverését. Ki kell szabaduljak innen! El kell tűnnöm. Meg kell szabaduljak ezektől az emlékektől. Kibújok a karja közül, mire morogni kezd. Ijedten kapom oda a fejem, de szerencsémre nem ébredt fel. Vissza kell magam fognom, nehogy elbőgjem magam, amikor észreveszem, hogy meztelen vagyok, arról meg ne is beszéljünk, hogyan sajog minden porcikám. Csendben elballagok a székig, majd leveszem róla a köntösöm és magamra kapom. A bőröndből kiveszek tiszta ruhákat, majd megindulok vele a fürdőbe. 
  Amint megbizonyosodtam róla, hogy nem tud bejönni, ha felébredne, nekidőltem az ajtónak, majd lecsúsztam a földre. Az arcom, remegő kezeim közé rejtettem és szabadjára engedtem a könnyeim. Te jó ég! El sem tudom hinni, hogy tényleg ilyen hülye voltam, hogy tényleg engedtem neki, pedig ezt fogadtam meg magamnak, hogy sosem leszek egy a trófeái közül. Hát ezt jól elbasztam! Ugyanis pont az lettem, mert egy idióta vagyok. A hajamba martam, míg a homlokom a lábaimra fektettem.  Francba! Francba! Egy hülye liba vagyok! 
  A fejemben minden megfogalmazandó mondattal csak bántom magam. Legszívesebben lekevernék magamnak egyet. Hülye voltam, hogy nem állítottam le. Tudom, hogy ezen már nem tudok változtatni, de fáj tény, hogy... 
  Remegni kezdek a víz alatt. Fáj a testem. Fáj a szívem. Fáj a lelkem. Mindenem fáj és ennek csak én vagyok az oka. Bármennyire is szeretném őt hibáztatni nem tudom, hiszen én engedtem neki. A könnyek csak úgy potyognak a szememből, képtelen vagyok abbahagyni a sírást! A kezeim a csempére teszem, majd a homlokom is hozzá érintem. Meg kell nyugodjak. Szerencse, hogy mára nincs semmilyen program, mert ki sem akarok innen mozdulni. Egy dolog biztos én nem megyek el innen semmi pénzért sem, de ha ő itt lesz akkor keresnek kell egy szobát, ahol egyedül lehet és tovább sajnáltathatom magam. Elzárom a vizet, majd szorosan magam köré csavarom a törölközőt. Mocorgást hallok az ajtó másik oldaláról, ami azt jelenti, hogy felkelt. 
  Hogy menjen ki? Nem akarok vele találkozni, nem akarom, hogy egy ujjal is hozzámérjen. El akarok innen tűnni! Nem érdekel semmi, beszélnem kell Jen-el! Nem maradok tovább! Nem bírom, meg kell értenie, hogy nekem ez nem megy. Lassan felöltözöm, majd a tükörben megnézem magam. Elszörnyedek a látványtól. piros duzzadt szemek, karikát... kell még ennél több? Van, csak az nem látszik, azt csak én érzem. Minden mozdulatommal, amikor fájdalom nyíllal a hasamba.
  Mivel csend van abban reménykedem, hogy már kiment, így lassan kinyitom az ajtót és kilépek rajta. Amint bezártam és visszafordultam, magam előtt látom őt. Megdermedek. Aggódóan néz rám, én pedig ismét széthullani készülök előtt. A szemeim könnyel telnek meg, amit próbálok nem szabadjára engedni. Nem sírhatok előtte. Előtte nem!
  - Jól vagy? - kérdezi lágyan, majd közelebb lép hozzám.
  - Kérlek. - suttogó, remegő hangon. - Kérlek, ne gyere közelebb... - remegek. A francba már, ismét remegek. Mit sem törődve a kérésemmel, átszeli a köztünk lévő távolságot, mire én lesütöm a szemem és próbálom megnyugtatni magam.
  Kevés sikerrel. A szívem gyorsan ver, levegőt is alig kapok, de ez most nem a közelségétől van. Jó talán az is közrejátszik, de nem az a lényeg...
  - Kérlek... - könyörgöm.
  Az ujját az állam alá helyezi, mire összerezzenek, majd lassan felemeli. Nem tudok a szemébe nézni és nem is akarok. 
  - Nyisd ki a szemed. - kérlel lágyan, de én csak a fejem rázom. - Nyisd ki őket. - hajol közelebb. A kezét a derekamra teszi, amit én abban a pillanatban megpróbálok onnan elvenni.
  - Engedj el... - csuklik el a hangom. - Ne érj hozzám. Engedj el. Kérlek. Engedj el! - sírok fel. De nem hallgat rám, magához húz és szorosan átölel. Ütni kezdem, ficánkolok, de semmit sem ér, túl erős. - Ne érj hozzám...
  - Fejezd be ezt a gyerekes viselkedést! - morogja a fülembe. Én viselkedem gyerekesen?! Hallom ahogy sóhajt egyet, de nem ereszt el. - Miért sírtál? - kérdezi lágyan.
  Hát tényleg nem érti?! Tényleg nem tudja, hogy mi bajom? Nyugtatóan simogatni kezdi a gerincem, de ezzel nem azt éri el, amit szeretne. Csak dühös leszek tőle! Kicsit lazít a szorításomon, majd hátrébb áll, én pedig azonnal cselekszem. A kezem hangosan csattan az arcán.
  - Azt mondtam eresz el! - visítom. Döbbenten kap az arcához, de én nem várom meg a válaszát kikerülöm, majd ledobom a cuccaim és mit sem törődve vele, kimegyek a teraszra. 
  Hallom, ahogy hangosan csattan az ajtó. Végre! Elment. - sóhajtok fel. Istenem, nekem ez túl sok. Elegem van. Én nem ilyen vagyok. Sosem török meg mások előtt, most pedig pont előtte tettem azt. Kint meleg van, engem mégis ráz a hideg. Mi történik velem? Felállok, majd visszamegyek a szobába. Egy plédet csavarok magamra, majd levetem magam a kanapéra. 
  Egy óra sem telik el, mire az ajtó ismét kivágódik és Harry lép be rajta mérgesen. Összerezzenek a hangos csapódástól. Ő mégis miért dühös? Magamon érzem a tekintetét, hallom ahogy közelebb lép hozzám, de én csak a padlót bámulom, míg meg nem látom a barna cipőket. 
  - Kérlek ne gyere közelebb. - suttogom.
  Hallom, ahogy sóhajt egyet, majd leguggol elém. A kezeit a lábaim mellé helyezi.
  - Úgy viselkedsz, mintha bántottalak volna... - suttogja. - Bántottalak? - néz a szemembe, amit én hamar becsukok. - Kérlek beszélj, tudnom kell mi bajod.
  - Az éjjel a bajom, az a rohadt éjjel a bajom, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie. - remeg meg a hangom.
  - Ezt már mondtad, de el is árulod, hogy miért? - kérdezi nyugodtan, de látom rajta, hogy nagyon dühös.
  - Mert nem lett volna... - kezdek bele, de az ajtó kicsapódása belém folytja a szót.
  - Gyerekek! - lép be nevetve Louis. - Ahogy hallottam jó éjszakátok volt, de tudjátok a fal túloldalán is vannak szobák. 
  Harry megfeszült, majd felállt, én pedig azonnal lábra pattantam és beszaladtam a fürdőbe, magamra csuktam az ajtót és kitört belőlem egy újabb sírás.
  - Valami rosszat mondtam? - kérdezi érthetetlenül Louis.
  - Komolyan? - csattan fel Harry. - Louis a francba is! Majdnem kiszedtem belőle, hogy mi baja és erre ismét elmenekült. Mi a franc lenne, ha egyszer használnád a kibaszott kezed és kopognál, azon a kurva ajtón! - üvölt rá.
  - Bocsánat. - motyogja Louis, majd hallom, ahogy csukódik az ajtó. 
  Lépteket fedezek fel, majd az ajtó előtt megáll. Hallom, ahogy élesen szívja be a levegőt. Dühös, de még mennyire, hogy az. Lenyomja a kilincset, de mindhiába, bezártam az ajtót, ide nem tud bejönni. 
  - Selena nyisd ki azt az ajtót. - kezd dörömbölni.
  Bum. Bum. Bum.
  - Nem. - motyogom.
  - Azt mondtam nyisd ki. - dörömböl tovább. - Most! - csattan fel.
  - Nem Harry! - suttogom magam elé, de tudom, hogy minden szavam hallja. - Nem akarok veled beszélni, hagyj békén.
  - Az Isten szerelmére! - rúg egyet az ajtóba. Esküszöm, ha nem nyitod ki ebben a pillanatban azt a kurva ajtót, betöröm. - ijesztően fenyegető a hangja. Biztos vagyok benne, hogy nem viccel. Képes megtenni, hogy bent tudja magát, de én melyik utat választom? Kinyitom én vagy megvárom, míg ő töri be magának?! - Most!
  Remegve felkelek, majd elfordítom a zárat. Nem akarok botrányt, mert biztos vagyok, hogy már ez is elég lesz mindenkinek. Izzó szemeivel azonnal megtalál engem, én pedig hátrálni kezdek. Megijeszt.
  Bevágja az ajtót, majd be is zárja. Jaj ne! Mire készülhet? Pár lépéssel egyből szorosan magam előtt tudhatom őt. Mielőtt még bármit tehetnék, magához húz. Ütni kezdem a mellkasát. Érzem, hogy minden izma feszült, ami csak azt jelenti, hogy irtó mérges. 
  - Engedj el! - kapálózok, de nem ereszt. - Vedd le rólam a kezed! - csapok rá ismét.
  - Nem! - jelenti ki. - Lenyugodnál?
  - Nem! Eresz el! - emelem feljebb a hangom. 
  A kezei a derekamon erősödnek, majd kicsit megemelnek és cipelni kezdenek. Kapálózok, sikítozok, de hiába. Semmit sem érek el velük. Ismét a zuhanyzóba vagyok, majd a hátamra csapódik a jéghideg víz, mire ugrok egyet.
  - Ez kurva hideg! - visítok fel. Ismét menekülni próbálok, de mielőtt még kijuthatnék elkap és magához szorít. - Engedj el. - suttogom a mellkasába.
  - Nem! - mondja ki újra ezt az átkozott szót. - Lenyugodtál? - kérdi pár perc elteltével, mikor észreveszi, hogy már nem mocorgok.
  - Igen. - sóhajtom. Közelebb bújok hozzá. Bármilyen hülyén is hangzik, az ő bőre meleg, még a hideg víz hatására is.
  - Elereszthetlek és bízhatok benne, hogy nem fog elfutni? - morogja. Aprót bólintok. 
  Lazít a szorításán, majd elzárja a hideg vizet és megengedi a meleget. 
  - Miért hisztizel? - kérdi nyugodtan. - Tudni akarom, hogy miért akadtál ki?!
  
  

4 megjegyzés:

  1. Mamma miá! *-* Ez..ez..FANTASZTIKUS LETT. <3 imádtam, imádtam, imádtam, mint mindig. Kedvenc rész. <3 Nagyon, de nagyon várom a folytatást. <3 I love this blog! <3

    VálaszTörlés
  2. Imádom <3 :) Egyik kedvenc blog!!! lègyszi legyen minnèl hamarabb új rèsz nagyon szèpen kèrlek :)

    VálaszTörlés
  3. Meglepetéééés!!!!!!
    http://littlekissonedirection.blogspot.hu/2014/07/2-dij.html

    VálaszTörlés
  4. Imádom ezt a blogodat! Kérlek siess a következővel. :) *-*

    VálaszTörlés