14.Hát induljon a móka!

Sziasztok!

Sajnálom a kihagyást, de most újra itt vagyok és minnél több részt

fogok nektek hozni a vakáció miatt, csak legyetek türelemmel.

A történet most ér el a csúcsponthoz, ahol végre történni fognak

dolgok, hiszen elkezdődött a turné, ahol Harry és Selena 

össze lesz zárva. Majd meglátjátok, hogy mit tervezek nektek!

Remélem tetszeni fog és majd kommenteltek.

Köszönöm a bíztatást és az olvasókat is.

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------

Felirat hozzáadása

  Ahogy a közösségi profilom lévő üzeneteket olvastam düh öntött el. El sem tudom hinni, hogy a rajongóim ennyire örülnek annak, hogy a One Direction-al fogok közös turnéra menni. Hogy a fenébe örülhetnek ennek? Én inkább már sírni tudnék a dühtől, nem pedig örülni neki. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ennek a turnénak van jó oldala is. Mégis mi lenne az? Mert én csak azt látom, hogy előénekes leszek, ami egy híres énekesnőnek, akinek már van múltja nem jó. Senki, az ég adta világon senki sem ment volna ebbe bele, én sem akarok, akartam, de ezt sajnos itt nem én döntöm el. Úgy érzem lassan már nincs értelme élnem, hiszen én csak egy robot vagyok, aki követi Jen utasításait, még ha nem is ért velük egyet. 

  A rajongóimban nem tudok csalódni, hiszen ők nem tehetnek semmiről sem, arról sem, hogy örülnek a közös turnénak, hiszen ha két kedvenc énekesed lép fel akkor még szép, hogy örülsz neki. Ha így belegondolok, még jobb is, hogy örülnek neki, mert ha nem így lenne, akkor nagy balhé lenne, ismét. 

  A bőröndjeim még mindig üresen hevernek az ágyam előtt, nem tudom magam rávenni, hogy elkezdjek pakolni. Bár Jen azt mondta, hogy akkor is velük fogok menni, ha becsomagolok, ha nem. Amit most muszáj komolyan vennem, mert ahogy az elmúlt időben viselkedett, simán kinézem belőle, hogy képes megtenni. Én meg akkor ott leszek a világ másik felén, semmi nélkül és abban biztos vagyok, hogy arra nem lesz idő, hogy vásároljunk, mivel voltam olyan hülye és semmi nélkül jöttem el. 

  Lehet, hogy a legjobban Jen-re és Simon-ra kéne haragudnom, de mégsem így van. Legjobban a fiúkra haragszom, legfőbb képen Harry-re. Egyikőjükkel sem beszéltem az elmúlt időben, egész a mai napig, míg Harry rám nem tört. Nagyon haragszom rá, de meg is van az okom. Hiszen nem volt könnyű dolog számomra adni neki egy esélyt és ő micsinál vele? Az első adandó pillanatban megsemmisíti. Úgy éreztem, hogy talán más, mint amilyennek gondoltam. Az elmúlt időben kezdtem azt hinni, hogy tényleg rosszul vádoltam meg őt, de az interjú napján bebizonyította, hogy nem igaz. Minden igaz róla, amit gondoltam. A lányokat csak kihasználják, hogy azt csinálják, amit ő akar, majd amikor már megunja őket, ellöki magától mindet. Tudom, hogy még nem ismerem őt elég ideje, hogy véleményt alkossak róla, de nálam ezt érte el azzal a húzásával, amit már sosem fog tudni helyrehozni. 

  Lehet, hogy kedvelem őt, de ezt nem fogom neki tudni megbocsájtani, egyhamar, de azon sem lepődnék meg, ha sosem sikerülne. Tudom, hogy próbálkozni fog, ezt a tudtomra is adta, de nem tudom, hogy meddig fogom tudni elviselni. Meddig fogom tudni elviselni, hogy távol tartsam magam tőle és ne dőljek be neki.  Biztos vagyok benne, hogy egy idő után nagyon nehéz lesz, de ha arra gondolok majd, hogy mit tett velem, akkor kétszer is meggondolom majd, hogy mit fogok csinálni. 

  Az üzenetek olvasása egyre jobban felidegesít, mivel csak azt írják, hogy ilyen meg olyan jó lesz... ami nem igaz. Ha nem akarom, hogy valami olyat tegyek, amit később megbánok inkább el kell magam foglalnom valamivel, ami most nem lesz más, mint a pakolás. Bár ahhoz sincs, sok kedvem, de legalább lefoglal. 

  A gardróbomból összeszedtem néhány pólót, inget, nadrágot, ruhát, majd visszamentem velük a szobámba és betettem őket az egyik bőröndömbe. Mivel még volt benne hely, úgy döntöttem, hogy a cipőim is oda teszem, hogy ne maradjon üresen. Néhány magassarkút, teniszt választottam, mivel ha majd szükségem lesz valamire akkor azt majd megveszem magamnak ott. Mire befejeztem az első bőröndöt, már éjjel három óra volt. 

  Biztos lettem benne, hogy ma éjjel már nem fogok aludni, így nem is siettem a többivel. Mivel a többi cuccom még használni fogom, így előtte lezuhanyoztam, majd feltettem egy nagyon kevés sminket, hogy azért ne legyen olyan feltűnő, hogy semmit sem aludtam, az úton. A hajam a fejem tetejére kötöttem, csak néhány rakoncátlan tincs maradt szabadon, amit megigazítottam, majd mindent betettem a másik bőröndbe. Még egyszer végignéztem, hogy semmit sem felejtettem-e el betenni, majd a szekrényemhez mentem, ahonnan kivettem egy rövidnadrágot, egy fekete toppal és magamra kaptam őket. A lábamra felhúztam a bakancsomat, majd megnéztem hány óra is van. Még pontosan három óra van az indulásig. Csodás.

  - Nagyon remélem, hogy becsomagoltál és nem szeretnéd, hogy kényszerítselek rá. - nyit be a szobámba Jen. - Ennyi? - mutatott a bőröndök felé.

  - Miért talán nem elég? - kérdeztem flegmán. 

  - Sel. - néz rám dühösen. - Ne kezd megint. Rájöhettél volna, hogy már semmit sem tudsz tenni ennek érdekében, szóval jobb lenne ha hozzászoknál, ahhoz, hogy velük mész a turnéra és nem hisztiznél mindenért.

  - Persze, hogy nem tudok. - morgom az orrom alatt. - Hiszen te vagy a főnök, szarjunk arra amit a munkaadód akar... - nézek rá.

  - Te magad is tudod, hogy a harcból mindig én jövök ki győztesen, szóval ne kezdjük megint. - vágja rá. - Különben sincs erre időm, mindjárt indulunk és én még nem vagyok kész.

  Amint Jen magamra hagyott és egy kicsit lenyugodtam, felhívtam az egyetlen személyt, akivel most beszélni szeretnék. Demi csak nemrég jött haza, alig volt időnk, hogy találkozzunk, erre tessék én csak úgy lelépek hónapokra. Még személyesen sem tudok tőle elbúcsúzni, mivel neki ma interjúja lesz és arra készül, már kora reggel óta.

  - Annyira nem akarok menni. - sóhajtom.

  - Sel, tudom és meg is értem, hidd el, de te magad is tudod, hogy ezen nem tudsz változtatni. - tartja bennem a lelket.

  - Igen, de össze leszek velük zárva. - morgom. - Itt még volt hová menekülnöm, ha meg akartam tőlük szabadulni, de ott hová fogok. Közös szállásunk lesz, közös program... minden percem velük fogom tölteni és szép lassan bele is fogok örülni...

  - Ne beszélj butaságokat. - vág közbe. - Rám mindig számíthatsz. Beszélni fogunk, amikor csak tudunk és ha már nem bírod tovább akkor meglátogatlak valahogy és elviszlek tőlük egy napra.

  - Nem is tudom mi lenne velem nélküled. - mosolygok a telefonba. - Hiányozni fogsz. - motyogom.

  - Te is nekem, de sajnos mennem kell, mindjárt kezdünk. Írj, amint megérkeztél és majd valamikor beszélünk. - búcsúzik el.

  - Úgy legyen. Vigyázz magadra, szia.

  - Szia, csak kitartás. - bontja a vonalat.

  Már csak egy órám maradt az indulásig, de valószínűleg kevesebb mivel akkor már a repülőn kell ülnünk. Lementem a lépcsőn és egyáltalán nem lepődtem meg, hogy Jen-t nem magába találtam a konyhába, hanem Simon-al, ami azt jelenti, hogy a fiúk is itt vannak. 

  - Jó reggelt, Selena. - köszöntött, de én csak morogtam. A fiúknak már képes vagyok köszönni, de neki még nem, mivel tudom, hogy ez az ő ötlete volt és nem Jen-é.

  Miután kiöntöttem magam egy csésze kávét, kimegyek és inkább szívok a fiúkkal közös levegőt, mint velük. Amikor megláttak, mindegyikük elhallgatott.

  - Szia. - köszöntek egyszerre.

  - Helló. - morogtam, majd leültem a kanapéra. Folyamatosan magamon éreztem a tekintetüket, szinte már lyukat égetett belém. - Mi van? - csattanok fel.

  - Fel vagy öltözve. - jelenti ki Louis, mire a többiek bólintani kezdenek, én pedig felvonom a szemöldököm. - Ez azt jelenti, hogy velünk jössz?

  - Mivel nincs más választásom. - vonok vállat. - Ha rajtam múlna inkább lennék bezárva egy pincébe, mintsem, hogy veletek hónapokig.

  - Azért annyira rosszak nem vagyunk. - vágja rá Zayn.

  - Nem fogsz velünk unatkozni. - nevet fel Niall, mire én csak mérges pillantást vetek rá.

  - Lehet, hogy elfelejtettétek, de én még mindig nagyon haragszom rátok, de rád jobban. - bökök Harry-re.

  - El fogom érni, hogy ez megváltozzon. - vigyorog.

  Fél óra múlva már a reptéren voltunk, ahol én kényszerítve megfogtam Harry kezét, mivel a rajongók és a média nem tudhatja meg, hogy ez csak megjátszás, de azt sem, hogy mi most nem beszélünk egymással. Valahogy a kocsiban is mellette kötöttem ki, már azon sem lepődnék meg, ha ez a repülőn is így lenne. Hát nem tévedtem. Szerencsére pont mellé kerültem, ami azt jelenti, hogy három órán át folyamatosan úgy fog bámulni, ahogy most teszi.

  - Megtennéd, hogy abbahagyod a bámulásom. - fordulok felé. - Egész éjjel fent voltam, szeretnék aludni, de az sosem fog sikerülni, ha te úgy bámulsz, mint aki még nem látott embert. - ismét behunyom a szemem és arra számítottam, hogy megérti és majd abbahagyja - aha - hát gondolhattam volna, hogy nem így lesz. - Harry hagyd abba!

  - Csak egy feltétellel. - vigyorog, mire én felvonom a szemöldököm. - Ha idebújsz és megengeded, hogy átöleljelek, hidd el sokkal könnyebb lesz elaludnod.

  - Álmodban. - vágom rá. - Nem fogod elérni, hogy veled aludjak, azt meg még annyira sem, hogy rajtad.

  - Hát pedig ez hamarosan megfog történni. - vigyorog. - Mivel a szállodába csak egy hatalmas franciaágy lesz, amin osztoznod kell majd velem. 

  - Ugye ez csak vicc? - sziszegem. - Ugye, csak viccelsz?

  - Nem viccelek, kedvesem. Velem fogsz aludni egy ágyban, szóval akár most is elkezdhetnénk.

  - Soha! - vágom rá azonnal. 

  Behunyom a szemem és próbálom figyelmen kívül hagyni, a bámulását, meg a tudatot, hogy vele kell aludjak. Bár számíthattam volna erre, hiszen ki hinné el, hogy együtt vagyunk, ha külön szobában aludnánk. Természetesen semmi. De ez egyáltalán nem fogja megkönnyíteni a dolgom abban, hogy távol tartsam magam tőle, nagyon nem. 

  Már majdnem sikerült elaludnom, amikor megéreztem Harry kezét az enyémen, amitől azonnal kipattantak a szemeim és mérgesen néztem rá.

  - Mi a francot csinálsz? - ráncolom a homlokom.

  - Semmit. - vigyorog. - De ha nem a karjaim között fogsz aludni akkor nem fogom engedni, hogy pihenj. - vonja meg a vállát.

  - Agggrr. - morgom. - Mint egy kisgyerek, nölj már fel!

  Ismét behunytam a szemem és most már sikerült elaludnom. Rég aludtam már ilyen jót. Sosem gondoltam, hogy ez egy repülőn fog megtörténni, de hát ki bánja, hogy hol ha kényelmes? Én nem. Ám mikor kinyitottam a szemem, nem csak ledöbbentem, hanem a dühöm is életre kelt. Éreztem én, hogy valami nincs rendben, hogy nekem a repülő kényelmesebb, mint az ágyam. Hát persze, hogy valami nincs rendben! A fejem Harry mellkasán volt, a keze pedig a derekamon. Szorosan tartott, ki akartam bontakozni az öleléséből, de nem engedett.

  - Micsinálsz? - morogta.

  - Azonnal engedj el. - sziszegem. - Hogy a francba kerültem én ide?

  - Magadtól, én hozzád sem nyúltam. Te bújtál hozzám, én csak átöleltelek. Mondtam én neked, hogy nem szabadulsz meg tőlem.

  - Menj a pokolba! - morgom, majd felállok, mert a gép leszállt.

  - Jól aludtál igazam van? - suttogja a hátamtól, mire ugrok egyet. - Még szép, hogy jól aludtál, hiszen nálam kényelmesebb párnád még nem volt. - vigyorog.

  - Ne akard, hogy piros legyen az arcod. - morgom.

  - Kedvesem a móka és a játék még csak most kezdődik! - kapja el a kezem, mielőtt sikerülne megszöknöm.