13.Van még remény a bocsánatára?

Sziasztok!

Sajnálom a késést, nagyon sajnálom, de nem volt időm befejezni.

Most viszont a hosszabb hétvége miatt van rá időm. Remélem tetszeni fog.

Itt már kezdődnek majd az izgalmasabb részek is, aminek remélem majd 

örülni fogtok, hiszen eddig úgy gondolom, hogy a blognak összesen 40 része 

lesz, max 45. Tudom, hogy kevés, de az amit tervezek szerintem bele fog 

férni ennyibe. Köszönöm a bíztatásokat és a növekvő olvasókat is!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------

  Köpni, nyelni nem tudtam, miután az agyam felfogta, amit hallottam. Nem akartam elhinni, azt reméltem, hogy ez csak egy szörnyű rémálom, amiből hamarosan felébredek, de nem így lett. El akartam húzni a kezem Harry-étől, de nem engedte, erősen szorította. Annyira dühös vagyok! Ha most nem lennénk élő adásban biztos vagyok benne, hogy itt helyben nekiesek, hogy kinyírjam őt.
  Az egyetlen dolog amit reméltem az az, hogy sosem leszek... ki sem tudom mondani az elnevezést. Én nem lehetek az, sosem! Nagyon dühös vagyok. Nem tudom, hogy meddig tudom visszatartani a kitörésem, de addig muszáj lesz, míg haza nem érünk. De ott senki sem köszöni majd meg, amit tenni fogok.
  Szerencse, hogy tőlem semmit sem kérdeztek már, mert képtelen lettem volna felelni. Szerencsére pár perc elteltével, mikor búcsút kellett vegyünk sikerült összeszednem magam és nem kimutatni az elköszönésemmel, hogy mennyire mérges vagyok.
  Hiába próbáltam kihúzni Harry kézéből az enyémet, nem sikerült, annyira erősen szorított, hogy az már fájt. Szerintem azért nem engedett el, mert tudja, hogyha megteszi akkor ki fogok törni...
  - Nyugodj meg. - suttogja a fülembe, miután elindultunk.
  Hogy a francba tudnék megnyugodni? Ezzel csak jobban felidegesít. A többiek feszülten ültek körülöttünk. Szembe fordultam vele, de semmit sem mondtam, helyette inkább cselekedtem. Jó erősen pofonvágtam, ami nagyon jól esett. Láttam és éreztem is a dühét, de pontosan tudta, hogy jogos volt ez a pofon. A szemében lévő szikráktól azt hittem, hogy vissza fog vágni, de nem tette, csak szorosan összefogta a kezem, hogy még egyszer ne tudjam megütni őt.
  - Hogy a pokolba tehettétek ezt velem? - üvöltöm, miután becsukták az ajtót. - Hogy gondolhattátok azt, hogy én ebbe valaha is bele fogok menni? - tártam szét a karjaim. - Hogy?
  - Sel, nyugalom! - néz rám Harry, amitől nem, hogy megnyugodnék, hanem csak nagyobb kedvem támad mindent szétverni.
  - Te csak ne hívj Sel-nek! - csattanok fel. - Ne nyugtass itt, mert neked ehhez semmi jogod. - sziszegem. A többiek csak bámulnak minket, meg sem mernek szólalni. - Adtam neked egy kicseszett esélyt és te mi a francot csinálsz vele, kettétöröd. Hazudsz nekem és a hátam mögött cselekszel. Nem vagyok képes felfogni, hogy ennyire naiv voltam, hogy hittem neked, hogy kezdtem azt hinni, talán mégis más vagy egy kicsit, mint amilyennek gondoltalak! De tudod mit, örülök, hogy rájöttem sosem leszel más, mindig is csak ki fogod használni a csajokat, átvered őket, majd szépen összetöröd a szívüket, hát az enyémet már nem lesz időd összetörni, mivel kemény mint a szikla! De ezzel a fordulatoddal mindent elveszítettél, legfőbbképen a bizalmamat!
  - Nem hazudtam neked. - morogja. Látom rajta, hogy vissza kell fognia a dühét, de neki nincs rá oka, hogy az legyen, nekem viszont van.
  - Már, hogy a pokolba nem hazudtál? - nézek a szemébe. - Akkor mégis mit csináltál? Te tudtad, hogy ezt fogják mondani, de nekem egy szóval sem említetted!
  - Nem hazudtam, csak nem szóltam neked róla, mert tudtam, hogy kiborulnál. - válaszolja.
  - Kiborulnék? - nevetek fel. - Még szép, hogy kiborulnék. De nem tudom, hogy lehetettek ekkora idióták, ha nem tudtam volna magam visszafogni akkor elő adásban esek nektek és nem tudtatok volna visszafogni semmivel sem!
  - Sikerült volna. - vigyorodik el. Engem pedig a hányinger kerülget, hogy  neki még ebből is sikerül valami perverzségre gondolni.
  - Ne is álmodj róla! - morgom. - Csak, hogy tudjátok ezzel mindőtökben nagyot csalódtam! - nézek körbe a társaságon. Sarkon fordulok, hogy eltűnjek onnan, de természetesen valaki után nyúl, aki nem más mint Harry. - Azonnal eressz el! - parancsolok rá. - Ne érj soha többet hozzám!
  - Ne viselkedj gyerekesen! - néz a szemembe. - Értem, hogy dühös vagy, de nincs mit tenned, szóval ne hisztizz!
  - Harry, azonnal engedj el! - sziszegem. - Vagy egy újabb pofon kell hozzá, hogy elengedj?
  - Nem engedném, hogy még egyszer megüss. - vigyorog. - Nekem jobb ötletem van, hogy vezesd le a feszültséget.
  - Na még mit nem. - nevetek fel bosszúsan. - Eszem ágában sincs rajtad levezetni, soha! Soha, többé nem akarok hozzád érni, látni téged, beszélni veled. Most pedig engedj el!
  - Te magad is tudod, hogy ez nem fog bekövetkezni. - ereszt el. - Nem szabadulsz meg tőlem.
  - A francokat nem! - emelem fel a kezem, de még mielőtt újra az arcán csattanna el, megfogja.
  - Mondtam, hogy nem fogom engedni! -néz rám dühösen. - Ha le akarod rajtam vezetni, akkor nem így.
  - Soha! - üvöltöm, majd kitépem a kezem az övéje közül és elrohanok.
 
 

Harry Styles

  Pontosan tudtam, hogy ez lesz belőle, ha nem szólunk neki a tervről. Tudtam, hogy ki fog borulni és én leszek érte a hibás és ebben igaza is van, hiszen szólhattam volna neki róla, mégsem tettem meg. Elértem, hogy megbízzon bennem és az első adandó alkalommal már tönkre is tettem mindent. 

  - Hát ez nem volt olyan rossz, mint amire számítottunk. - szólalt meg először Liam, mire én csak morogtam egyet.

  - Mert nem rajtatok vezeti le a dühét majd, hanem rajtam. - nézek rájuk. - Nem titeket fog hibáztatni, hanem engem.

  - Oké, ebben igazad van, haver, de neked fog megbocsájtani a leghamarabb. - vonja meg a vállát Zayn, mire én kérdőn fordulok felé. - Szeret téged vagy ha nem is, de érez irántad valamit és tudod a szívnek nem lehet parancsolni, így előbb vagy utóbb megbocsájt neked.

  - Igaza van Zayn-nek, szerintem is így lesz. Most csak nagyon dühös. - ért egyet vele Lou. - De ha velük tették volna ugyanezt mi is azok lennénk, hiszen ki szeretné ha így lealacsonyítanák?

  - Senki. - vágom rá. - De attól én nem hiszem azt, hogy hamar vissza fogom őt nyerni, hiszen most keresztbe tettem neki, mikor adott egy esélyt a bizonyításra.

  - Sikerülni fog. - vereget vállon Liam. - Hidd el, hogy csak pár nap kell neki.

  - Remélem igazatok lesz. - sóhajtom. - Nem akarnám most ismét az elejéről kezdeni...

  Már csak egy nap van hátra az indulásig. Selena még mindig nem beszél velünk. Jen-el pedig, ha beszél is csak ordibál, hogy ő nem fog velünk sehová sem jönni, pedig pontosan tudja, hogy nincs más választása. Jen és Simon is tartani fogja magát a tervükhöz és Sel-nek muszáj lesz eljönnie, bármennyire is van ellene ennek az egésznek. Próbáltam vele beszélni, de meg sem hallgat. Igaz legalább már tegnap óta köszön nekünk, mikor találkozunk, de semmi több. Ma viszont elhatároztam, hogy beszélni fogok vele. Tudnom kell, hogy mi van vele. Mély levegőt veszek mielőtt benyitok a szobájába. Az ágya mellett azonnal észreveszem a két üres bőröndöt, amit valószínűleg Jen tett neki oda, arra várva, hogy csomagoljon be. 

  - Bejöhetek? - kérdem, mire ő felemeli a fejét és szemforgatva bólint egyet. - Tudom, hogy haragszol rám, ránk, de beszélhetnék?

  - Nem akarok veletek beszélni. - sóhajtja. - Utálom, hogy ennyire nem lehet ezt felfogni. Csak azt szeretném, hogy hagyjatok magamra, ne erőltessétek amit nem lehet.

  - Nem mi akartuk ezt, ezt neked is tudnod kell. - lépek beljebb.

  - Tudom, de nem is tettek ellene semmit sem. - ül fel az ágyában. - Meg sem próbáltátok lebeszélni róla őket.

  - Szerinted sikerült volna? - vonom fel a szemöldököm. - Szerinted sikerült volna lebeszélni őket erről?

  - Nem tudom. - néz rám.

  - Én megpróbáltam. - sóhajtottam. - Próbáltam beszélni Simon-al, de meg sem hallgatott, mivel szerintük nincs más választásunk. - már az ágya mellett álltam és azon gondolkozom, hogy leüljek-e vagy sem, de végül csak leülök mellé. - Nem minden koncertünkön kell fellépned. - szólalok meg. - Csak a nagyobb városokban. Tudom, hogy milyen szar érzés lehet, hogy ezt kell tenned, de nincs választásunk. 

  - De én nem akarom ezt tenni, érted? - néz rám dühösen. - Nem akarok így énekelni. Inkább kezdem az elejéről, minthogy ezt megtegyem.

  - Annyira nem lesz szörnyű. - mosolygok rá. - Mi ott leszünk veled és nem fogjuk hagyni, hogy bármi is történjen, ezt megígérhetem neked.

  - És ez nekem miért lenne jó? - nevet fel. - Ott lennének azok az emberek akik átvertek...

  - De nem szándékosan. - vágtam a szavába. A tekintetem ismét a bőröndökre vezetem. - Velünk fogsz tartani? - fordulok vissza felé. 

  - Szerinted elérnék bármit is azzal, hogyha nem pakolok be és nem mozdulok ki innen? - megrázom a fejem. - Valószínűleg, Jen a hajamnál fogva ráncigálna el a reptérig minden cuccom nélkül, hogy bebizonyítsa nekem akkor is elmegyek, ha nem akarok.

  - Ez igent jelent? - kérdem halkan.

  - Nem ez még mindig nemet jelent, de tudom, hogy nincs választásom, így elmegyek, de ott semmit sem fogok csinálni abban biztosak lehettek mind. Nem fogok énekelni. Előbb végzek magammal, minthogy azt megtegyem.

  - És nekem megbocsájtasz? - nézek rá.

  - Megbántottál, de nagyon. - sóhajtja. - Hiába próbálom magam a helyedbe képzelni, hogy nem volt más választásod nem megy, ebbe nem tudok beletörődni. Egy jó darabig még biztosan nem fogok neked megbocsájtani és abban sem vagyok biztos, hogy valaha képes leszek erre, bármennyire is szeretném. - az utolsó szavakat csak suttogta.

  - Én nem fogom feladni a próbálkozásokat. - állok fel. - Addig fogok próbálkozni míg végül meg nem adod magad, ezt megígérem. - mosolygok rá, majd a válaszát sem megvárva fordulok meg és megyek ki a szobájából.