16."Összezavarsz"

Sziasztok!

A csoportban feltettem egy kérdést és mivel elég sokan szeretettek volna

ide új rész, így hát megírtam nektek! Remélem örültök neki és tetszeni fog.

Ha bármilyen kérdésetek van azt nyugodtan tegyétek fel, szívesen 

válaszolok rájuk, ha tudok. Nagyon köszönöm az előző részhez érkezett

kommenteket, nagyon boldoggá tettetek, csak ne hagyjátok abba és

akkor lehet sokkal gyakrabban lesznek részek, mint eddig.

Köszönöm a bíztatást és az olvasókat is!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------------------

  Még mindig nem értem, hogy lehet ez. Egyik percben még elhatározom, hogy távol tartom magam tőle, nem engedem, hogy bedőljek neki. A másikban pedig arra kérem, hogy fogja meg a kezem? Elment az eszem? Amióta azon a bizonyos napon rajta vezetettem le a feszültségem valami nagyon megváltozott. Kezdtem rájönni, hogy hiába menekülök az érzéseim elől, ha a közelébe vagyok nem tudok menekülni. Közelebb engedtem magamhoz, imádtam mikor megérintett, amikor megcsókolt, aztán ezt tönkretette az interjú napján. Megbántott, nagyon megbántott, de akkor miért nem érzek már iránta annyira erős dühöt? Miért érzem azt, hogy már nem is haragszom annyira rá? Semmit sem tett, vagy mégis amivel elérte, hogy megbocsájtsak neki? Nem is kellett tennie, hiszen lehet, hogy haragudtam rá és nem mondom azt, hogy most már egyáltalán nem zavar, de a közelsége nagyon hiányzott. Tudom, hogy makacs vagyok és nem fogom engedni, hogy minden olyan legyen mint előtte volt, mikor még esélyt adtam neki. A bizalmam vissza kell szereznie, de akkor valahogy meg kell tanulnom visszafolytani az érzéseim, meg kell tanulnom, hogyan állítsam le magam, mikor mindennél jobban vágyom a csókjára. Ha nehezen is fog menni, megpróbálom. Nem fogom olyan könnyen megadni magam, küzdjön lássa be, hogy nem lett volna szabad ezt tennie, ha már adtam neki egy esélyt.

  Amikor tíz perce kinyitottam a szemeim, még mindig felém volt fordulva, a kezei pedig az enyémen. Nem akartam megmozdítani őket, még egy kicsit szerettem volna élvezni a közelségét, miközben ő édesen alszik. Olyan közel vagyunk egymáshoz, mégis olyan távol. Alig választ el pár centi, de akkor miért érzem, hogy egy szakadék tátong közöttünk? Ha erre gondolok csak jobban összezavarodom, így inkább elkezdem bámulni az arcát. Annyira kisfiús és amikor alszik ez sokkal jobban feltűnik az embernek, senki sem mondaná, hogy már ennyi idős. Az ajkai teltek és rózsaszínek, minden lány álma egy ilyen édes fiú, mint amilyen ő. Hosszú szempillák, édes mosoly, gödröcskék, pont mint egy tündéri gyerek, de ő már felnőtt. Tejóisten! Mi a fenét hordok én itt össze? Komolyan Harry-ről ábrándozok miközben ő alszik? Még jó, hogy senki sem gondolatolvasó, mert ha ez így lenne elsüllyednék szégyenemben. 

  - Meddig tervezel még bámulni? - szólal meg mély hangon, mire én megijedek, majd az ajkait mosolyra húzza. A szemeit résnyire nyitja, amikor megbizonyosodom róla, hogy tényleg fent van nem csak én képzeltem be magamban, kihúzom a kezem az övé alól. Szeretettem volna elhúzni inkább ezt mondom, mert amint észrevette, hogy mit tervezek utána kapott és összekulcsolta őket. Kikerekedett szemekkel néztem a kezünkre. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, igazából nem akarom elhúzni, de ott sem hagyhatom. A francba is!

  - Harry enged el a kezem. - nézek rá. - Nem akarok veszekedni, úgyhogy enged el szépen. - suttogom.

  - És mi van, ha nem akarom? - hajol közelebb. - Veszekedni kezdesz és nem hagyod abba, amíg valaki be nem jön a szobába ismét? - vigyorog, nyelek egyet. - Csak, hogy az ajtó zárva van. - suttogja.

  - Ne csináld ezt. - próbálok hátrálni tőle. - Ne gyere ilyen közel és engedj el. - emelem feljebb a hangom.

  - Pár órával ezelőtt még azt kérted, hogy adjam oda neked a kezem, ami nem kicsit lepett meg, most pedig azt akarod, hogy menjek a közeledből. - ráncolja a homlokát. - Összezavarsz. Fogalmam sincs, hogy mit próbálsz elérni ezzel, hogy egyszer aranyos vagy és próbálsz a lehető legközelebb kerülni hozzám, a másik percben pedig olyan vagy, mint egy házisárkány.

  - Hát kösz szépen Harry! - csattanok fel. - Minden lány azt akarja hallani, hogy egy házisárkány. - rántom ki a kezem az övéjéből.

  - Te is tudod, hogy nem úgy értettem. - nyúl utánam.

  - Már megmondtam neked, hogy ne érj hozzám! - morgom, majd felállok. 

  - Komolyan?! - ül fel. - Elmondanád végre mi a francot szeretnél? - emeli feljebb már ő is a hangját. - Egyik percben a kezem kéred utána meg ellöksz magadtól. Elmagyaráznád, hogy miért teszed ezt?

  - Nem. - kiveszek a bőröndömből tiszta ruhát és alsóneműt, majd még mielőtt elkaphatna berohanok a fürdőbe és magamra zárom az ajtót.

  - Egyszer úgyis kijössz onnan. - hallom meg a hangját az ajtó másik oldaláról.

  Igen ebben igaza van, egyszer kijövök onnan, de az biztos, hogy nem most, mert ha ezt megteszem akkor elárulom neki, hogy mennyire összezavar és annak ismét az lenne a vége, hogy kap egy esély vagy nekiesek és nem állok le ott ahol a múltkor megtettem, ami nagyon nem lenne jó ötlet. Sóhajtva állok be a zuhany alá, majd engedem magamra a meleg vizet, ami segítségével próbálok megnyugodni, de nem sikerül. Annyira hülye vagyok, hogy képes vagyok arra gondolni, ami nem lenne egyáltalán szabad. Azt akarom, hogy ő is itt legyen mellettem, hogy megérintsen... Megrázom a fejem, ez nagyon gyorsan el kell felejtenem. Mivel a víz sem segít, csak jobban összezavar, gyorsan zuhanyzom, majd felöltözöm. Megfésülöm a hajam, ami még nedves a zuhanyzás miatt. Tudom, hogy amint kimegyek ismét felteszi a kérdést vagy csak simán elállja az utam, amíg nem válaszolok neki. 

  Mély levegőt vettem, majd kinyitottam az ajtót. Meg sem lepődtem, hogy pontosan előtte áll. Engem fürkészett szemeivel. Én pedig próbáltam viszafolytani az érzést, hogy bújjak oda a meztelen felsőtestéhez. Annyira össze vagyok zavarodva, már megint és ez még mindig neki köszönhető.

  - Elmondod? - lép közelebb, mire én automatikusan hátrálok. - Vagy kényszerítselek rá? - húzza pimasz mosolyra az ajkát, én csak a szemem forgatom megjegyzésére.

  - Nem szeded ki belőlem! - vágom rá, majd magabiztosan elindulok, aha a magabiztosságom egészen addig tartott, míg el nem kapta a csuklóm és magához nem rántott. - Komolyan? - morogtam.

  - Nem engedlek el, míg ki nem bököd mi bajod van. - suttogja a fülembe.

  A fenébe is! Miért van ilyen hatással rám a hangja? Miért gyorsul fel a szívverésem, ha magához ölel, a csupasz mellkasához? Elegem van ebből az érzésből. Csak kér választásom van. Vagy átadom magam neki vagy menekülök előle. De meddig sikerülne menekülnöm? Néhány napig és utána úgyis átadnám magam annak a rohadt érzésnek. 

  - Mond el, hogy mi az ami ennyire összezavar... - suttogta. - Tudni akarom, hogy mit kell tennem, hogy újra megbíz bennem. - folytatta.

  - Talán nem kellett volna először sem hazudnod. - próbálom megtalálni a hangom, kevés sikerrel. - Harry, engedj el. - kértem újból.

  - Nem. - morogta. - Amíg el nem mondod, hogy mi a fene folyik közöttünk, hogy miért vagy ilyen.

  - Már elmondtam. - próbálkozom.

  - Ez más Selena és ezt te is tudod. Szóval mond el végre, hogy mi van. - sóhajtja.

  - Tényleg tudni akarod? - lököm el magamtól, mire megdöbben és én is, hogy sikerült. - Rendben legyen, de utána külön szobát kérek, mert semmi kedvem veled maradni! - kiáltottam. - Tudni szeretnéd, hogy mi bajom? Remek! Én is tudni akarom, mert csak azt tudom, hogy teljesen összezavarsz. Fogalmam sincs, hogy miért nem tudok rád haragudni! Átvertél, mégis itt vagyok veled, eleinte haragudtam is rád, nagyon még most is, de hiányzol a francba is! Hiányzik az érintésed, ami felhevíti a vérem, amitől úgy érzem, hogy különleges vagyok, pedig pontosan tudom, hogy ez nem igaz! Kurvára elegem van abból, hogy próbálok rád haragudni, mégis meg akarlak csókolni! Elegem van abból, hogy ilyen hatással vagy rám. Fogalmam sincs, hogy miért próbáltam meg a kanapén aludni, mivel már azon volt, hogy nem érdekel, hogy ezzel neked adok igazat az ágyra fekszem, de nem tettem, aztán jöttél te és átvittél. És én hülye mit csinálok? - tárom szép a karjaim. - Megkérlek, hogy ad ide a kezed, majd másodperceken belül elalszok. Szerinted ez normális? Szerintem nem, meg akarok ettől a hülye érzéstől szabadulni és amíg a közeledben vagyok ez lehetetlen! - fejeztem be kifulladva.

  Döbbenten bámult rám. Szerintem most sikerült elvágnom a szavát. A kiborulásomnak köszönhetően kicsit lenyugodtam, de ezek után biztosan képtelen leszek vele egy szobába aludni. Még a szemébe nézni is nehéz lesz, nem hogy együtt élni vele. Épp szólásra nyitotta a száját, mikor kopogtak.

  - Két perc múlva mindenki a szomszéd szobába gyűl össze, Simon ki van akadva. - szólal meg Liam.

  Pont jókor jött. Fogalmam sincs, hogy mi lett volna, ha ez nem jön közbe. Harryt elnézve, semmi jó, amibe én simán belementem volna, amilyen hülye vagyok.

  Megráztam a fejem, majd az ajtóhoz rohantam és kinyitottam azt.

  - Már azt hittem megöltétek egymást, az előbbi kiabálás miatt. - forgatta a szemét Liam. De mikor észrevette milyen feszült és zaklatott vagyok elkapta a csuklóm és maga felé fordított. - Minden rendben?

  - Azon kívül, hogy most csináltam magamból hülyét?  -vontam fel a szemöldököm. - Persze, minden a legnagyobb rendben. - csattanok rá.
  - Nem semmi sincs rendben! - morogja mögülünk Simon. - Styles azonnal told ki a segged és gyere át, ne akard, hogy én menjek utánad. - vágja a ki a szomszéd szoba ajtaját.

  - Mi baja van ennek? - jelenik meg Harry mellettem.

  - Nem tudom, de mindjárt kiderül. - sóhajtja Liam.

  Mindannyian bemegyünk a szobába. Természetesen Harry előre enged, majd az ajtóban megfogja a kezem, amit én egyből elrántok. Simon dühösen pillant ránk. Mi a fenét csináltunk, már megint?

  - Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bajok lesznek. - néz körül a társaságon. - De ti - fordul felénk - hamar eléritek, hogy baj legyen. - morogja.

  - Nyugodj le Simon. - szólal meg Harry. - Semmit sem tettünk. 

  - Semmit? - áll fel Simon. - Tényleg akkor talán rosszul tudom, hogy pár órával ezelőtt és pár perccel ezelőtt is tőletek zengett a szálloda? Valamelyik rajongó meghallotta és feltette a nettre, hogy veszekedtek. Most mindenki azt hiszi, hogy szétmentek, amin gyorsan segíteni kell. - morogja.

  - Te raktál össze ezzel az idiótával! - csattanok fel, mire Harry betapasztja a szám a kezével.

  - Oké Simon, sajnáljuk. - sóhajtja. - Mit tegyünk? - kérdezi.

  - Jen már dolgozik az ügyön, de nektek ma kettesben kell mutatkoznotok a világ előtt, mintha semmi sem történt volna és boldogok lennétek. - jelenti ki.

  Ezt nem hiszem el! Pont most. Megharapom a tenyerét, mire elrántja a szám elől. Eszem ágába sem lesz kimenni vele ma kettesben, azok után biztosan nem amit mondtam neki.

  - Mielőtt még megszólalnál, nem nincs más megoldás Selena! - mordul rám, mire nekem egy hülye ötletem támad.

  - És mi lenne ha kitennénk egy közös képet, amin együtt nevetünk vagy tudom is én? - próbálkozom.

  - Ez nem is olyan rossz ötlet. - gondolkozik el. - Rendben legyen, csináljatok egy képet majd tegyétek ki azt. - elégedetten bólintok. - De a séta az marad. - vágja rá, mire lehervad a mosoly az arcomról.

  - Nem szabadulhatsz meg tőlem, édesem. - suttogja Harry.

  - Most pedig menjetek csináljátok meg azt a képet, aztán pedig készüljetek a sétátokra és semmi veszekedés különben megbüntetlek titeket. - néz mélyen a szemembe.

  - Nem lesz Simon. - szólal meg Harry, majd megfogja a kezem és átviharzik a szobánkba. - Most legalább lesz időnk megbeszélni azt, amit nemrég rám zúdítottál.

  - Nem akarok róla beszélni. - jelentem ki.

  - Akkor nem kellett volna elmondanod. - vágja rá.

  - Te szedted ki belőlem. - csattanok fel. De aztán gyorsan abbahagyom, mert semmi kedvem Simon büntetését eltűrni. - Csináljuk meg azt a rohadt képet, utána pedig essünk túl rajta.

  - Mit szóval mit szólnál hozzá, ha felugranál a hátamra és közben megpuszilnád az arcom? - kérdezte vigyorogva. - Az vicces is lenne és aranyos is.

  - És te mit szólnál, ha mondjuk képen törölnélek? - kérdem felvont szemöldökkel.

  - Oké, akkor gyere ide. - duzzogva odamentem, majd megfogta a derekamon. - Mosolyogj. - amennyire tudtam magamra erőltettem egy mosolyt. - Tökéletes.

  Nem lett rossz kép. Figyeltem mit ír a kép mögé és hát nem kicsit döbbentem le. @SelenaGomez Igaz milyen édes mikor elpirul a bókjaimra? xx.

  - Ugye ezt nem mondod komolyan? - bökök a képernyőre, de már késő mert kitette. - Na jó. - sóhajtom. - Essünk túl rajta.